2013. március 23.

BMW-torta

Gyerekkoromban sokat nyaraltam Kocson, nagymamám testvérééknél, és a családban lévő unokáiknál (mint hozzám közel-hasonló korú gyerekeknél).

Aki esetleg nem hallott volna róla, falu neve onnan ered, hogy itt találták fel a kocsit, és ebből az apropóból minden évben megrendezik – a ma már hagyományosnak számító – kocsitoló versenyt. A rendezvény alapötlete onnan eredt, hogy a KOCSit, azaz a "könnyű szekeret" a község hajdani kisiparosai: bognárok, kerékgyártók, és kovácsok fejlesztették ki. A nemzetközi versenyzők mellett a környező települések képviselői nevezhetnek e különleges versenyre. A résztvevők feladata, hogy a minimum 380 kg súlyú kocsit a település szélétől annak központjáig a dimbes-dombos úton futva a Faluházig tolják.

Kis kitérő után megjegyzem, hogy tortámnak semmi köze mindehhez, ezért egy kicsit modernebb változatát készítettem el Sanyika "kisfiának", aki már kocsi helyett autót vezet. Egy ehhez hasonlót:

BMW-torta

5 megjegyzés:

  1. M@rti, te már profi vagy az autók terén is!
    Én nem merek ilyesminek nekifogni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Mariszka! Remélem, nem látszik rajta, hogy nem szeretek ilyesmi konstrukciókat gyártani! (Sőt, még nem hallottam olyan tortást, aki szeretné!) :-)
    Egyébként egy előnyös fotó sokat számít! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán a férficukrászok szeretnek tortában is autót bütykölni...

      Törlés
  3. Szerintem is nagyon jól elkészítetted :-) én sem szeretem a jármű tortákat :-\

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...