2012. május 22.

Teknősbéka torta

Vártam, hogy újra egy élethű dolgot (állatfajtát) kelljen létrehoznom. Szerettem csinálni, bár már most tudom, hogy legközelebb mi lesz másként . . . 
A páncél 26 cm-es tortaformában készült, amibe több mennyiséget sütöttem, mint normál esetben, és picivel több sütőport is tettem, hogy felpúposodjon (persze most nem akart annyira, bezzeg ha szép egyenletes tetejűt szeretnék . . . ) Krémmel lehet még taktikázni, úgy, hogy töltéskor a közepére többet teszünk, az oldalait pedig lenyomkodjuk kissé. A két oldalát a páncéljának előzőleg kicsit lefaragtam, hogy oválisabb formát kapjon.  Feje és lábai kókuszgolyó-szerűségű masszából készültek. Érdekes módon, először volt egyedi formája az "arcának", tehát hangsúlyosabb szemgödör, orr-rész, sőt az orrának hegye is volt, de mire a festéssel végeztem, kikerekedett a feje, és eltűntek a vonásai. Talán a krém nem volt hideg, és meglágyulhatott a bevonat alatt.
A színe jó pár réteget kapott, mire elértem a (majdnem) élethű hatást. A fotó természetesen nem adja vissza azt, amit élőben láthatott az a pár szerencsés(?!) ember.
A fajtáját ne kérdezzétek, nem tudom, mert saját agyszülemény :-)

Teknősbéka torta






5 megjegyzés:

  1. hát az eszem megáll! eszméletlen jó lett, abszolút élethű! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett, teljesen élethűre sikerült.Airbrussal festetted ugye?,legalábbis én annak gondolom,én is szeretnék már szert tenni rá,mert életre kelti a tortákat.

    VálaszTörlés
  3. M@rti! Nagyon-nagyon jól sikerült!Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  4. Asszem én feladom! Soha nem fogok ilyen tortákat csinálni!
    Gyönyörű lett! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Lányok!

    Igen, air-brush! Festék begyúrásával nem lehet ilyen élethű árnyalatokat kialakítani.

    Hamucipóka: amíg nem próbáltad, nem tudhatod, hogy sikerül-e. Még reggel én sem tudtam, hogy délre ebből teknős lesz... :-)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...