Burkolat nélküli tortára támadt kedvem; egyrészt a készítés újdonsága, másrészt pedig a burkolatot sem szereti mindenki. Hát ezért!
A recep "fejből" alakult ilyenné:
Süss egy tetszőleges piskótát (akár többet, hogy magas és kecses legyen a végeredmény, ebben az esetben az alsó szint 20 cm-es volt, a felső pedig 12 cm), és töltsd meg például ezzel a krémmel:
Piríts cukrot tetszés szerint (kb. 30 dkg lehetett), öntsd fel tejszínnel, kicsit forrald, majd tégy hozzá fehércsokit, amit olvadásig keverj (ehhez a tortához 80 dkg csoki és 8 dl tejszín kellett), egy éjszakára hűtsd be, majd másnap verd fel keményre. Dúsítása történhet vajkrémmel (vaj-porcukor 1:1 aránya) vagy külön felvert tejszínhabbal is. Most nálam ez utóbbi volt a nyerő.
(További infók a trüffel-szerű krémekről az Alapreceptek között.)
A díszítés készen kapható bonbonokból és - általam szilikon bonbonformákba öntött - fehér-étcsoki keverékéből állt. Az extra ízt és díszítést pedig diógrillázsból készített "törmelék" tette teljessé (pirított cukorba 2 marék durvára vágott diót kell tenni, olajozott lapra kiönteni, majd összetörni).
Úúú, folyik a nyálam :D
VálaszTörlésJaj, de finom lehet! Nagyon megkívántam, de sajnos, mindent a szemnek...
VálaszTörlésNa megyek a spájzba vígasztalódni, csoki talán van itthon. (Fűtéskorszerűsítés miatt mostanában alig sütök, este meg az internet előtt csodálom mások finomságait.)
Igen gusztusos!
VálaszTörlésMennyei lett! :)
VálaszTörlésAzt a mindenit, nagyon kívánatos! :)
VálaszTörlésHŰHA!!!! Csodás remekmű! :)
VálaszTörlésEz annyira gyönyörűséges! Mindenfajta burkolat csak rontott volna rajta, az egy másik művészeti ág, de ez is az ám, nagyon is!!! :)
VálaszTörlésKOSZONOM SZEPEN MINDENKINEK!
VálaszTörlésEgyszerűen tökéletes!!!!! Csodaszép!!! Kedvet kaptam, hogy elkészítsem én is! :) De azért lenne pár kérdésem. Melyik piskóta receptedet ajánlanád hozzá? Illetve az előző nap bekevert alappal együtt habosítod a tejszínt vagy külön és utána kevered össze? Jaj és még egy! Felmelegíted a keverés előtt a masszát?
VálaszTörlés