Van az úgy, hogy rákattanunk egy bizonyos Fajtára. Aztán újból megsütöm, és újból csak azt sütöm. Ez a
FAGYISZELET
már csak egy ilyen.
Recept:
Tészta:
7 egész tojást 15 dkg cukorral jó keményre felverünk.
10 dkg darált diót, 2 evőkanál lisztet és 2 evőkanál zsemlemorzsát
keverünk hozzá, tartalék lángon sütjük (nálam 175 fok, 40 perc)
Krém:
3 dl tejet, 3 evőkanál lisztet, 4 tojás sárgáját sűrű krémmé főzzük. Ha
kihűlt, hozzákeverjük a 25 dkg vajból és 20 dkg porcukorral kikevert
krémet.
Ezt a kihűlt tészta tetejére tesszük.
Hab:
Hab:
4 tojás fehérjét 20 dkg cukorral gőz felett kemény habbá verjük, és a sárga krémre tesszük.
Tetejére:
Ízlés szerint csokireszelékkel, csokidarával, olvasztott csokival, ganache-zsal díszítjük-dúsítjuk a tetejét.Tetejére:
Majdnem mindet megörökítettem, hogy ha ránézünk a képekre, újra megkívánjuk, és újra kelljen készíteni.
23. szülinapjára a Legnagyobbikom ezt kérte:
Fagyiszelet tortaformában |
Ezután Nagynénémnek, Katókának is sütöttem egy adaggal, egy másik alap-piskótával készítve. A végeredményt tekintve ugyanolyan ízű lett, de azért ezt a diós alapot is leírom ide (Nagymamám-féle Csodatorta receptje):
4 tojás sárgáját
30 dkg cukorral
10 evőkanál vízzel habosra keverjük, majd hozzákeverjük a
20 dkg liszt
1 sütőpor keverékét, és a
4 tojás felvert fehérjét. Megsütjük. Az eljárás a krém-hab tekintetében a továbbiakban ugyanaz, mint fent írtam.
Fagyiszelet |
...aztán jött a Karácsony! Vőjelöltem Családjának, Barátnőmnek, meg persze saját magunknak is újból ez készült, karácsonyi ruhába öltöztetve:
Akinek pedig mindez nem elég, itt megtalálhatja a régebbi, szintén tortaformájúra készített fagyiszeletemről készült képeimet-bejegyzésemet-receptet róla.
Fincsi süti, férjem nagy kedvencve, így nálunk is készült már korábban torta formában :)
VálaszTörlésA forma lényegtelen, végül mind ugyanarra a sorsra jut! :-D
TörlésEzt még ma kipróbálom:) Köszi a receptet! 23 éves a nagylányod? Sokkal fiatalabb anyukának látszol! (Ezt bóknak szántam...)
VálaszTörlésKoszi!!!! Annak vettem, szigorúan!
Törlés...attól én még fiatal anyuka vagyok! ;-) :-D
Jujj, de guszta! ki kell próbálnom! :)
VálaszTörlés