2013. szeptember 1.

Cukorcsipke - (rózsaszín) és barackszínű próbatorták

Kicsivel több, mint két éve - amikor elkezdtem tortázni - felfigyeltem a cukorcsipke-készítő szilikonra (Sugarveil). Rögtön az elején! Aztán azonnal bele is nyugodtam, hogy ilyenem nem lesz, mert az ára kb. 24 vagy 27ezer forint körül lehetett itt Magyarországon. Ehhez még kellett külön a készen kapható por.

Most lett lehetőségem egy olcsóbb változatra; külföldön már több helyről beszerezhető kedvezőbb áron, különböző márkanéven, sőt, a masszát is elő lehet állítani házilag (erről itt írt, és ki is próbálta Nudlee-ka).

Gyorsan kerestem Ünneplő Alanyt: Barátnőm Lánykája lett a "szerencsés" kiválasztott, aki mellesleg 18. születésnapját ünnepelte azokban a napokban (még nyár közepén történt a dolog, csak most írom a bejegyzést - kissé megkésve.) Szerencsére a romantikus-csajos stílus illik Rékához. Egy kicsit felhasználtam hozzá az előzőleg készített barackrózsaszín menyasszonyi tortám stílusát is, mert úgy gondoltam, az is illik a cukorcsipkéhez.


Az első darabokat azért a gyári masszából készítettem. Így néznek ki a szilikonos mintázólapra felkenve:


A másik próbatorta is ugyanezzel a módszerrel készült, de kicsit más lett stílusban. 

Következő bejegyzés!


1 megjegyzés:

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...