2011. június 19.

Kávékrémes cupcake

Ennek a finomságnak az alapja szintén a jó öreg szakácskönyvemből származó kakaós lepény, mellyel már az epres-meggyes muffin, és a Swiss Meringue Buttercream-es kakaós muffin alapját is készítettem, ez pedig kávéval ízesített Swiss Meringue Buttercream-mel lett turbózva. Nagyon rászoktam erre a lágy, selymes állagú, és nagyon finom krémre.

Kávékrémes cupcake
Nyomócsővel nem tudom hogyan kell dolgozni, próbálkoztam többféle mintával (ugyanazzal a csővel készítettem az összeset), de a kinti hőmérséklet nem segített, ráadásul még a kezem melege is rátett egy lapáttal, úgyhogy a végén már muszáj volt feláldoznom magamat, és meg kellett ennem a kissé szétfolyottakat:-)
Csak azért éltek meg 24 órát, mert a barátnőmet vártam velük, (akinek szintén 24 órája itt kellene lennie ígérete szerint)! Kapsz még 1 órát, Timi - még van pár darab belőle! Ha most indulsz, még megkaphatod! (Fúúú, de szemét vagyok, de tudom, hogy úgyis csinálok újra Neki is, meg különben is lógok még a névnapjára ígért tortájával is, amit szintén azért nem álltam neki legyártani, mert Kedves Barátném nem ér rá eljönni érte). 
Nos, mikor is? Remélem meggyőztek a képek!


7 megjegyzés:

  1. jujj de szépek!!! :) meggyőzőek! :D

    VálaszTörlés
  2. Szépek lettek a kupcakok! Bizonyára izletesek is.
    Ribizlist akartam ma sütni, de sajnos elmaradt.
    Fagyi volt a vasárnapi desszertünk.

    VálaszTörlés
  3. Hú, nagyon gusztusosak! Én biztos rohannék ilyen sütik láttán! :)

    VálaszTörlés
  4. Csodásak!
    AnazarKonyhatündér

    VálaszTörlés
  5. De szépek! Nézz be hozzám, vár rád egy díj.

    VálaszTörlés
  6. Szia! A díj mellett vár rád egy játék meghívás is!

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...