2012. január 10.

Feketeerdő-torta

Az ember általában a saját születésnapjára nem készít tortát saját magának. Meg már a saját férjének sem :-) 
Még akkor sem, ha együtt tartják/nem tartják.
Hát igen, nekünk sem lett könnyebb ez a 2012-es év több szempontból sem. És még csak most kezdődött!
Tehát okunk nem volt különösebben ünnepelni, de mivel köszöntők jöttek, nekik készítettem ezt a könnyen-gyorsan-finomat-verziót.


A tésztáját a Rama süteményeskönyvből - kissé módosítva az arányokon, hogy több legyen - kölcsönöztem. Nem mondom, hogy feltétlenül ajánlom, annak ellenére, hogy finom lett. Nagyon töredezős lett ez a kakaós alap, alig lehetett mozgatni (lehet, hogy a módosított arányok miatt?!), de egyéb hibája nem volt.


  • 18 (20) dkg liszt
  • 15 (17) dkg Rama
  • 12 (15) dkg porcukor
  • 3 tojás
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 2 (3) evőkanál kakaópor
  • (pici tejet is tettem bele)


A krémet már magam ötletétől vezérelve gyártottam le az alábbiak szerint:
  1. 1 üveg magozott meggybefőttet a levével együtt 1 cs. pudingporral, ízlés szerinti cukorral megfőztem, rákentem az alsó lapra.
  2. 0,5 l Hulala növényi tejszínt felvertem pici tejjel, vaníliakivonattal, majd megfeleztem, és a felébe kakaóport kevertem.
    Körkörös csíkokban - váltva a kakaós és fehér krémet - rányomtam zacskóból a már meggyes krémmel megkent alapra, hogy mutatós legyen szeleteléskor is.
  3. Szintén zacskóból kinyomott gömböket nyomtam a maradék krémből, meggyszemekkel díszítettem.

...és hogy ne csak negatív legyek, itt egy pozitív kép róla:
Feketeerdő-torta



6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a torta!
    Boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  2. Akkor ha jól értem szülinapod van-volt?
    Kívánok nagyon sok boldog szülinapot, sok szeretettel!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett a torta! Egy ilyen finomságot én is szeretnék majd egyszer összehozni...
    Aztán Isten éltesse az Ünnepeltet!!!
    Olyan cselesen írtál,hogy nem jöttem rá hogy kinek készült ez a csodálatos desszert!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta a tortád, szívesen megkóstolnám!
    Boldog szülinapot kívánok mindkettőtöknek!
    Lenne egy kérdésem:a pudingfőzéshez benne hagytad a meggyszemeket a lében és úgy keverted bele a pudingport?

    VálaszTörlés
  5. Éljen az optimizmus, M@rti, csak most kezdődött az év! :) Relax. Nálunk se fényes a helyzet, munkahelyváltás, költözés, minden amit akarsz... De egy ilyen torta édes öröm a hétköznapokon is! Boldog közös szülinapot Nektek :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen Mindenkinek!

    Igen, mindkettőnknek születésnapja volt pár nap különbséggel.

    Mariszka: a lében most nem hagytam benne a meggyszemeket,hanem a végén tettem rá egyenletesen, de már úgy is csináltam (akár más gyümölcsből is), hogy benne hagytam, vagy a végén kevertem bele.

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...