2012. január 24.

A győri esküvő kiállítás tortái



Az elmúlt hétvégén Győrbe utazott Apum Ádimmal ("csak úgy"), és eddig csak azt gondoltam, hogy a család nőtagjait fertőztem meg a tortamániámmal. Ezek szerint már a fiúk is kezdenek fogékonyak lenni a szép torták iránt, mert egy csomó fényképpel tértek haza útjukról, mert épp egy Esküvő kiállításra keveredtek. Szerencsére másnap is tartott még a rendezvény, ezért barátnőmmel felkerekedtünk, és megnéztük személyesen. Én is fotóztam, úgyhogy szinte az összeset feltöltöm most ide.

A tortázók körében ismert Lengyel József (Matias Cukrászda, Torta és Karamell blog) alkotásait rögtön felismertem, meg Őt is! Egy-egy képen felbukkan, úgyhogy fanatikus rajongók figyeljetek! Tudom ám, hogy Gabi (Homoktorta blog) és Eszter (Recepteszter) ott járt, biztosan készül az Ő beszámolójuk is, úgyhogy én nem is írnék sok mindent róla, majd ők megteszik részletesen.









































Kedvenc menyasszonyi ruhám; a kalocsai minta egyre jobban terjedőben, már itt is (a fekete-fehér mellett kezd újra teret hódítani).



Ezt a csokrot kimondottan a ruhához ajánlották. Hmmm... hát izé... nem is tudom. Szép, kétséget kizárólag, de tényleg ez való hozzá?!





...és a lebukás képei. Valahol mindig is sejtettem, hogy a Papa a cukor-csoki mellett kólát is ad a gyereknek... na de már kávét is??? :-)

Azért mi másnap tettünk egy kis kitérőt, és a már - évek, sőt évtizedek óta - jól megszokott mákospiskótástúrósgyümölcsösből csemegéztünk egy kicsit Győr belvárosában. A Matias és a Patio cukrászda(étterem) egymással szemben van, mindkét helyen érdemes nézelődni. Már az utcán is olyan látvány fogadja az arra tévedőt, hogy biztosan nem tud ellenállni pár finom falatnak. (Elnézést a képekért, kirakaton ill. üvegpulton keresztül történtek).





Kiegészítés (2012. július 29.):

Egy cikk is megjelent a "Szeretlek Magyarország" oldalán, ezen képeimet felhasználva a kalocsai menyasszonyi ruháról. ITT elolvashatjátok.

Nagyon sokan érdeklődtetek, ezért újból leírom; a menyasszonyi ruha sajnos nem a sajátom, és nem is én készítettem. Kizárólag megláttam, és lefotóztam.

12 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek a képek.......

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosan szép dolgokat hoztál ! Szinte számomra képtelenségnek tűnik hogy ilyeneket lehet csinálni? Ez már művészet! Az a vékony öltönyben álló férfi az elkövetője ezeknek a csodáknak? Fantasztikusan szépek! Köszi hogy megmutattad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon sok szépséget lehetett látni, és (lehet, hogy nagyképűnek tűnök) volt olyan is, amit én másként (megkockáztatom: szebben) megoldottam volna. (Na, nem a Lengyel József alkotásai között volt!).
      Igen, Ő az, a fekete öltönyös!

      Törlés
  3. Márti, nagyon jó volt látni a fotóidat! Gyönyörűek a képek! A kalocsai motívumokkal díszített pedig híres lett, már bejárta a facebook-ot!
    Nagyon sajnálom, hogy nem egyeztettünk, jó lett volna találkozni!
    De jó neked, hogy egész közel vagytok Győrhöz, már nekem is van kedvencem a Matiasból! Egyébként, ha jól emlékszem, Eszter is pont a mákospiskótás-túrós-gyümölcsös sütit választotta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd jövőre!!!
      Igen, talán már többezer(!) like is érkezett arra a képre. Sajnos nem az én érdemem (mármint a ruha, de a fotó igen - ha ez is számít) :-)

      Törlés
  4. Köszi,hogy megörökítettet a számunkra is,csodásak a torták.
    Kalocsai ruhát még sohasem láttam,nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy hozhattam Nektek belőle egy kis ízelítőt!

    VálaszTörlés
  6. Szió! Nem tudod véletlenül, hogy melyik szalonban lehet kapni azt a kalocsai mintás esküvői ruhát? Mert egyszerűen beleszerettem...Hiába próbálok a neten rákeresni a kiállításra, sehol sem taglalják a ruhák eredetét. Előre is köszönöm szépen a segítségedet! Egyébként remek képek, köszi, hogy megosztottad őket :)

    A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem tudom, mert én igazából a torták miatt mentem oda, de ez a ruha nagyon megtetszett nekem is! :-)
      Hoztam pár prospektust, ha megtalálom őket, és véletlenül ott van köztük "az a bizonyos", ide megírom!
      Talán próbálkozz még a Népi Shop Facebook oldalán; Ők is nagyon szeretik a Kalocsait!

      Törlés
  7. szeretném megkérdezni hogy hol lehet ezt a kalocsai mintás ruhát esetleg bérelni vagy megvenni és hogy mennyiért ,szalagavatóra kellene

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fentebb már válaszoltam ilyen jellegű kérdésre, azért leírom még egyszer ide is: NEM TUDOM!
      A ruha sajnos nem az enyém, és a tulajdonosát sem ismerem. Kizárólag a fotó az enyém!

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...