2012. február 5.

Pókember torta - második verzió

Valahogy úgy vagyok, ha ugyanolyan tortát kérnek, mint amilyent már csináltam egyszer, akkor azt gondolom, hogy miért pont azt, mert annál már sokkal jobbat is tudok. Elméletben biztosan továbblépek, mert már a prototípus elkészültekor jutnak eszembe dolgok, amiket még lehetett volna művelni vele. Erre most lett alkalmam, hogy megvalósítsam. Egy kicsit más lett.




Spiderman-cake II.

De nem nagyon, mert Pókember az Pókember. Piros-kék-fekete-pókhálós, és kész. Most is a már jól bevált, készen vásárolt gyertyámat tettem rá, hogy valami mégis legyen ugyanolyan rajta, ha már ez volt a kívánság.

JÖN: hamburger, ami már szintén volt. Na, ezen sem tudtam sokat újítani!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes és a másik tortád is nagyon szép!!!

    Nem is gondoltam,hogy pókemberes gyertyát lehet venni?
    Mivel pókembert nem tudok készíteni fondat-ból sokszor mondtam nemet a torta elkészítésére.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem vállald be nyugodtan! Ahogy elnézem az apró kis figuráidat, BIZTOSAN sikerülne Neked!

      Törlés
  2. Bejön a festése nagyon. A sziluetteket kitakarásos módszerrel csináltad? Bár amíg szórópisztolyom nincs, addig hiába is kérdem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, papírból vágtam ki, és a már eleve szürkére lefújt torta elé tartottam, és a kéket már úgy vittem fel rá a sablon használatával.

      Törlés
  3. ÓÓÓÓ valaki csináljon Nekem egy ilyet szeptember 1.-re. légyszi-légyszi

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...