2012. március 16.

Születésnapi Fatörzs-torta (avagy hatévesem második tortája)

Gyerekem 6 éves születésnapjára 2 tortát kapott (Vagyis 2 db 3 szinteset, azaz darabra 6-ot). Egy gombaházikót az oviba, egyet pedig itthonra. Akár szerencsésnek is mondhatnánk emiatt, de bele sem kóstolt. Pedig valami különlegeset akartam készíteni (és kinél kísérletezzen nyugodtan az ember lánya, ha nem az itthonra készült tortáinál!)
Szóval különleges is lett, csak Ő épp ezt nem szereti (honnan is tudhatná, hogy szereti-e, amikor meg sem kóstolta. Finnyás, na! Ahogy meghallotta, hogy karamell, máris eldöntötte, hogy az rossz!) 
Azért elfogyott. Még aznap, pedig biztosan volt 5 kg is! Ugyanis három tortát építettem egymásra.
A torták külalakját tekintve pedig meglehetősen immunis a gyerek - már ami a látványt illeti - mert tetszett ugyan neki, de már annyira megszokta a különleges tortákat, hogy semmi extrát sem lát egy-egy újabb példányban, és nem is csodálkozik nagyon. Pedig ilyent még nem látott! Kínosan figyelek arra, hogy legalább a családon belül ne legyen két egyforma torta, sőt még másnak se készítsek olyant!
Farkas Vilmos karamellkrémje lett a Kiválasztott. Nagyon finom krém, és nagyon egyszerű elkészíteni, ezért nem is értem, mit rontottam el, mert kicsit lágy lett.
(Lassan csinálhatnék egy alapbejegyzést, amiben ezt írnám: "ezen a tortán mindent elrontottam, amit lehetett, de a végén azért jó lett!" Aztán csak be kéne illesztenem a vágólapról, hogy ne kelljen minden tortámnál újra leírnom.)
Szóval leírás, és videó alapján elkészítettem, és mint említettem, lágy lett. 

Újratervezés: zselatinlapokat oldottam fel, előírás szerint melegítettem, hőkiegyenlítéssel hozzákevertem a krémhez, ahogy a Nagy Könyvben meg van írva, aztán mégis úgy összeugrott benne a zselatin, hogy nagyon egyszerűen meg is tudtam szabadulni tőle: az összeset felszedte a robotgép keverőlapátja, és csak le kellett tekernem róla. 

"B"-terv: ugyanúgy, ahogy a csokiganache-nál is szoktam: vajat kevertem ki porcukorral, és azt tettem hozzá! Ez működött!

Be is másolom az eredeti receptet, hogy meglegyen máskor is, mert nem kérdés, hogy még el fogom készíteni:
"1200 ml tejszín (Állati)
600 g cukor
320 g fehércsokoládé

Az elkészítése roppant egyszerű. Felforraljuk a tejszínt és félretesszük. Egy nagy edényben, folytonos keverés mellett, felolvasszuk a cukrot. Majd ha teljesen kristálymentes óvatosan (több részletben) hozzáöntjük a forró tejszínt. Ennél a pontnál vigyázni kell, mert a tejszín, a sokkal forróbb cukorhoz érve rögtön ki akar majd futni. Ezért kell nagy edénybe feltenni, hogy ne tudjon kiszaladni. Ha simára kevertük vegyük le a gázról, dobjuk bele a fehércsokoládét és keverjük simára. Ha langyosra hűlt, tegyük hűtőbe egy éjszakára. Be fog sűrűsödni. Másnap habosítsuk ki, de először csak lassú fordulatszámon, majd végül keverjük át egy kicsit gyorsabb fokozaton, de csak rövid ideig. Ha sokáig keverjük gyors fokozaton, akkor ki fog csapódni, ki fog ikrásodni. A cukor mennyiségével növelhetjük a karamell intenzitását. Saját ízlésemnek megfelelően állítottam be, de ez nyugodtan variálható."

Igen, bennem is felmerült, hogy nagyon sok az a 60, azaz Hatvan dekagramm cukor, de nem az! (Előtte emiatt közvélemény-kutatást végeztem a FB-n róla). Egyáltalán nem lesz túlságosan édes! Egy liter feletti tejszín simán elnyeli!
Másik észrevételem: Vili ezt egy 23 cm-es torta töltéséhez és bevonásához ajánlja. Én nem tudom hogyan csináltam, de a háromemeletesemre is úgy lett elég, hogy még maradt is belőle bőven! Pedig a hozzáadott vaj sem volt 10-15 dkg-nál több!!

Azt tudtam, hogy Gyerek a marcipánt biztosan szereti, ezért a burkolat az volt, illetve egy kicsit felturbózott változata (mivel a marcipánt aranyárban mérik) a cukortészta, szintén Vilitől,  (tényleg nem fizet nekem jutalékot, hogy reklámozzam, hehe, de ez most így alakult. Az olajos piskóta viszont nem Tőle van!)

Szintén másolom:

"500 g porcukor
500 g marcipán (háromszoros cukortartalommal)
50 ml víz
6 g porzselatin
6 g margarin

A vizet forraljuk fel és keverjük el benne csomómentesen a pórzselatint, majd rögtön gyúrjuk össze az átszitált porcukorral. Amikor simára gyúrtuk, adjuk hozzá a margarint és a marcipánt, majd az egészet gyúrjuk simára. Az így elkészített cukortészta akár azonnali burkolásra is alkalmas. Fóliába légmentesen elcsomagolva, hűtőben tároljuk"

Ide most jöhet a már említett sablonszöveg. 
Ugyanis tényállás ugyanaz; lágy! A cukor minőségétől függően ugyan Vili ajánl kevés +/- cukrot bele, na de 20-30 dkg-mal többet?! Ugyanis nekem annyit még biztosan felvett, és nem lett kemény egyáltalán! Sőt, még pár órás hűtés után sem! Meggyűlt volna vele a bajom, ha szép sima tortát kellett volna készítenem, de ennél épp jó lett így. Ennek ellenére ajánlom, mert szerintem csak ki kell tapasztalni.


A fa szája nyitva volt még, amikor elkezdtem a burkolást, de mire a végére értem, már becsukta! (Az anyag lágysága következtében!) Ennél a figuránál mindegy volt, bár egy kicsit botoxolt hatást kelt az alsó ajka, és az orra is lekonyult.
Díszítés még mehetett volna rá; bogárkák, virágok, állatkák... de a fent említett okok miatt már nem volt rá időm.
...és képzeljétek: még nekem is tetszett a végeredmény! :-)

Pörgetem...pörgetem (burkolás előtt elfelejtettem áttenni a tálaló tálcámra, utána meg már nem kockáztattam, de így jobb is volt, teljesen praktikus!) :
 Kívánok Valamit:
Felvágva: (alsó lap: kakaós tészta, felső kettő pedig sima és kakaós váltakozása, mindez a már említett karamellkrémmel)


19 megjegyzés:

  1. A gomba sem volt semmi, de ez a fa! nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
  2. Micsoda fatörzs! Remek dekoráció, grimasz, igazán mesebei!!

    VálaszTörlés
  3. Nahát M@rti! Megint remekeltél!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz lett!Annyira igazinak tűnik,hogy mindjárt lemászik a torta tartóról.

    VálaszTörlés
  5. Hát ez nagyon szuper lett!!! Ahhoz képest, hogy mindent "elrontottál" rajta. :))) Simán eldughattad volna a következő webcukrász versenyig. És megnyugtatlak, az én fiam sem eszik a tortáiból. Még a marcipánból sem, mert utálja. Szóval tök felesleges strapálnom magam, és valamiért mindig újra és újra megteszem. :)

    VálaszTörlés
  6. Isten éltesse a fiatalembert! Nagyon szépséges tortákat kapott - bár ezek szerint tényleg hozzá lehet szokni a csodatortákhoz! Annyi szépséget lát otthon! :)
    Márti, én is használom ezt a karamellkrémet és attól függetlenül, hogy mindig mindent grammra pontosan kimértem, ugyanolyan alapanyagokat használtam (és mindig növényi tejszínt, 30 %-osat), volt, hogy lágy lett, volt, hogy szuper állaga volt.
    Az egyetlen tényező, ami változott, az idő. Legalább egy éjszakára hűtőbe kell tenni, nincs mese. Már abból tudom, hogy jó lesz a krém, hogy a hűtésből kivéve szinte olyan az állaga, mint a vajkaramellának. (ja, imád is érte a robotgépem - de pillanatok alatt jó krém lesz belőle - aztán még két pillanat, és kemény lesz....)

    VálaszTörlés
  7. Ez a "fa fej"! :D Hát nagyon jó lett, imádom az arckifejezését! :)

    VálaszTörlés
  8. Jaj de szép lett... aranyos a kisfiad:))

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen Mindenkinek! A tortára vonatkozót és a gyerekre vonatkozót is. :-)

    Audrey:
    1. Most megnyugodtam :-)
    2. Gondoltam egyébként, hogy "eldugom", de akkor megint egy évet várni kell vele, és éppen a saját gyerekem tortáját ne publikáljam?! Mindenki ezt várja (aki evett belőle) :-)

    Gabi: köszi az infót, én a fehércsoki minőségére gondoltam, hogy talán valamiért nem jó. Egyébként 1 éjszakán át hűtöttem, és amikor már megelégeltem, akkor betettem a fagyasztóba. Lehetséges, hogy tényleg attól lett mégiscsak jobb. Biztosan csinálok még! (Neked is ilyen sok lett???)

    VálaszTörlés
  10. fantasztikusan jól néz ki! megint elállt a szavam a képek láttán

    a karamellkrém holnap nálunk is kipróbálásra kerül ;-)

    én már arról rég leszoktam, hogy a szűk családnak (férj, gyerekek) díszes tortát csináljak. leginkább azért, mert nem eszik meg a burkolatot és a díszítést. de meg külön kérték is, hogy inkább csak finom legyen :-)

    VálaszTörlés
  11. Köszi Boga! :-)
    Egyébként, ha burkolat nélkül csináltam volna, biztosan jobban megpakolom krémmel, de így féltem, hogy a súlya kinyomja belőle. Azért így is nagyon finom, a maradék krémet pedig lefagyasztottam, és tökéletes fagyi lett belőle. Nem fagyott meg teljesen. Próbáljátok ki feltétlenül!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ma megfőztük, még valamikor délelőtt 10 körül, de egyelőre semmi nyoma nincsen annak, hogy nagyon kemény akarna lenni. csak jó sűrű folyadék állaga van. holnap reggelig kap egy kis haladékot, aztán megpróbálok krémet varázsolni belőle.
      mondjuk nekem eleve furcsák az arányok, mert pl. a trüffelnél 8 dl tejszínhez adok 60 dkg csokit. ahhoz képest itt másfélszeres a tejszín és fele annyi a csoki. és bár benne van a karamell is, de jelenleg még kétségeim vannak. persze ha összeáll, akkor majd jól megnyugszom ;-)

      Törlés
    2. Ne add fel!!!
      Tedd be egy kicsit a fagyasztóba is, és ha az sem segít, még ott van a vajas dúsítás, amit én is elkövettem vele.
      Olvasd el Gabi tapasztalatait is itt fent!
      Egyébként a cukor is sűríti biztosan - ha már nincs benne annyi csoki - gondolom én.
      Nagggyon finom!!!

      Törlés
    3. na, megszületett. gabi hozzászólását olvastam korábban és figyeltem arra, amit írt. valószínűleg megint a hűtőnk fog bekrepálni. (ezt már eljátszotta kétszer, hogy fokozatosan egyre kevésbé hűt és a vége 30ezres panelcsere. de ez az utolsó esélye. ha most is megadja magát, lecseréljük, pedig még csak 6 éves) szóval szerintem ez is közrejátszott abban, hogy nem keményedett meg rendesen.
      szépen felverődött - ráadtam a teljes fokozatot is, gondoltam egy életem - egy halálom, ha ki akar ikrásodni, ám legyen - de nagyon lágy volt, úgy nem tudtam volna tortába tölteni.
      mivel nálunk a vajas krémet nem annyira kedveli a banda, tortakrémben a legapróbb nyomát is felfedezik és húzzák a szájukat, - e-betűk ide, mesterséges anyagok oda - felvertem jóóó keményre másfél deci hulalát és azzal adtam neki tartást.
      a végeredmény nekem túl édes, de a fiúknak nagyon ízlik (mondjuk nálam az éves karamellfogyasztás kimerül 1 db kis lengyel vajkaramella kockában)

      egy a lényeg: KÖSZÖNÖM A RECEPTET, fogok én még ilyennel tortát tölteni ;-)

      Törlés
  12. HÚÚÚÚÚÚ micsoda fatörzs!!!! Nagyon jól néz ki!!! A formája, a szine, meg mindene fantasztikus!!!
    és persze Nagyon Boldog Szülinapot a kisfiadnak:)))))

    VálaszTörlés
  13. most látom, hogy a technika ördöge miatt mégsem írtam, hogy gyönyörű.
    akkor ismétlem magam.

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm még 1x mindenkinek!

    Örömmel tudatom, hogy nem kellett eldugnom egy következő versenyre (lsd. Audrey!) - igaz nem is reklámoztam - mégis kaptam érte egy megtisztelő díjazást:
    http://izek-tortak-allatfajtak.blogspot.com/2012/03/egy-mesterszakacs-dijazas-amire-nem.html

    VálaszTörlés
  15. Most találtam rá erre a tortádra. nagyon-nagyon tetszik. A karamell krém mg Isteni finom,imádom én is! Nagyon tetszik amit csináltál, gratula!

    VálaszTörlés
  16. Köszi annak is, akinek eddig nem tettem meg! :-)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...