Tél végén - tavasz elején rokonlátogatóba vittünk egy tavaszváró tortát, ami annyira megtetszett minden kisgyereknek (és főleg minden felnőttnek), hogy egész évre lefixáltuk a Család tortakészletének gyártási menetét. Mivel összesen a 2 unokatesómnak 5 gyereke van, nem fogok idén unatkozni, már csak azért sem, mert minden kisgyereknek kell az Egyik Mamához, a Másik Mamához, és az oviba/isibe is, esetleg a szülinapi zsúrra.
Egyszóval most az első fázis (a hat éves Petike) három tortáját fogom megmutatni (egyesével) : -)
Thomas-torta |
Két tortára még csak-csak volt ötletem, de a harmadik sehogysem akart beugrani. Szerencsére épp ekkor tette fel Kricky a Thomas fázisait, így megkönnyítve a dolgomat. Ez volt az a torta, amihez eddig nem is igazán volt kedvem (ahogy pl. autótortákhoz sem, Villám McQuenhez is csak akkor, ha lesz róla szintén segédlet!), de kellemesen csalódtam a témában. Látványossága ellenére nem túl bonyolult, és tényleg igazi, kisfiúknak való torta!
Csodás ez a tortád! Ha én ezt megtudnám csinálni de jó is lenne! Az unokám kedvenc filmje. Talán még a tortához sem engedje nyúlni, pedig szereti az édességet!
VálaszTörlésKöszönöm szépen Éva! Miért éppen ez ne sikerülne? Annyi sok finomságot készítesz napi szinten, hogy ez is menne . . . csak neki kell állni! Tényleg nem nehéz!
VálaszTörlésKedves Éva!
VálaszTörlésEgyszerűen csodálatosak a munkái!
Megkérdezhetem, hogy a felhő, hogy készült? Festve van? Lehet kapni? Milyen ételszínezőt használ?
Segítségét előre is köszönöm!
Gabi
Kedves Gabi! Ugyan nem Éva vagyok, hanem Márti, de azért köszönöm szépen! :-)
VálaszTörlésA felhőt szórópisztollyal, ételfestékkel fújtam a tortára, amit több helyen is lehet már kapni webshopokban.