2012. április 3.

"Thomas, a kismozdony" torta

Tél végén - tavasz elején rokonlátogatóba vittünk egy tavaszváró tortát, ami annyira megtetszett minden kisgyereknek (és főleg minden felnőttnek), hogy egész évre lefixáltuk a Család tortakészletének gyártási menetét. Mivel összesen a 2 unokatesómnak 5 gyereke van, nem fogok idén unatkozni, már csak azért sem, mert minden kisgyereknek kell az Egyik Mamához, a Másik Mamához, és az oviba/isibe is, esetleg a szülinapi zsúrra. 
Egyszóval most az első fázis (a hat éves Petike) három tortáját fogom megmutatni (egyesével) : -)





Thomas-torta

Két tortára még csak-csak volt ötletem, de a harmadik sehogysem akart beugrani. Szerencsére épp ekkor tette fel Kricky a Thomas fázisait, így megkönnyítve a dolgomat. Ez volt az a torta, amihez eddig nem is igazán volt kedvem (ahogy pl. autótortákhoz sem, Villám McQuenhez is csak akkor, ha lesz róla szintén segédlet!), de kellemesen csalódtam a témában. Látványossága ellenére nem túl bonyolult, és tényleg igazi, kisfiúknak való torta!

4 megjegyzés:

  1. Csodás ez a tortád! Ha én ezt megtudnám csinálni de jó is lenne! Az unokám kedvenc filmje. Talán még a tortához sem engedje nyúlni, pedig szereti az édességet!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen Éva! Miért éppen ez ne sikerülne? Annyi sok finomságot készítesz napi szinten, hogy ez is menne . . . csak neki kell állni! Tényleg nem nehéz!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva!

    Egyszerűen csodálatosak a munkái!


    Megkérdezhetem, hogy a felhő, hogy készült? Festve van? Lehet kapni? Milyen ételszínezőt használ?

    Segítségét előre is köszönöm!

    Gabi

    VálaszTörlés
  4. Kedves Gabi! Ugyan nem Éva vagyok, hanem Márti, de azért köszönöm szépen! :-)
    A felhőt szórópisztollyal, ételfestékkel fújtam a tortára, amit több helyen is lehet már kapni webshopokban.

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...