2012. május 5.

Super Mario torta

Ildike egy régi ovistársam volt, aztán az iskolát is együtt kezdtük, de elköltözött más városba. Pár éve újból megtalált egy közösségi oldalon, most pedig a "köztudatba került" tortáim miatt figyelt fel rám.
Szóval kb. 30 év óta először találkoztunk, és remélem, hogy megpróbálkozik Ő is a tortázással, mert tudom, hogy nagyon ügyes, és akkora hatással vannak rá ezek a torták, hogy nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget.
Ezt a példányt még én csináltam, a következőt Ő fogja (ugye?)!

Téma: Super Mario. 20 éve még talán játszottam is vele, volt ilyen TV-játékunk vagymiafenénekhívták. Mindegy, már nem emlékeztem a konkrét figurákra, még talán Mario is máshogy nézett ki, ezért net, keresés, letöltés, játék.. . . Na, számítógép billentyűjével és gyorsító segédprogramok híján el is felejthettem, mert 1 perc után elrontottam.  Hát hogyan fogom én már megtudni az összes pálya lényegét??? Több hetem (hónapom) nincs rá, így a pár perc alatt ért hatásokból építkeztem.
Van föld alatti, meg föld feletti szint, vannak téglák, gombák, pénzek, és a királylány, akinek a kezét el kell nyerni a végén (na, ezt már Ildikétől tudom).
Mario figurájával nem próbálkoztam, csak derékig, ahogy épp mászik ki a téglatörmelék közül. A játékban biztosan nincs ilyen jelenet, de annyira puha volt az anyag (az első meleg napok egyike volt idén), hogy nem mertem lábakkal együtt bevállalni (a királylányé meg úgysem látszódik).


Super Mario torta



Super Mario cake

10 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi, voltam már elégedettebb is... (de megfogadtam, hogy nem szólom le magam, akkor sem, ha nem tetszik, mert akkor folyamatosan árasztanám a negatív kritikát magamról) :-)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett,a királylány meg látszik hálistennek,mert
    nekem tetszik!
    Ügyes vagy mint mindig:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Figurakirálynő/lány (?) ! :-)

      Törlés
  3. Tetszik ez a Mario torta. Én is játszottam anno vele, még a hőskorban. Nekem a bajusza tűnik egy kicsit furának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó játék volt!
      Nekem nem csak a bajusza furcsa... :-)
      (Figuráimat még jócskán fejlesztenem kell!)

      Törlés
  4. Szerintem tök jó, tetszik ahogy átlépsz a problémákon, jelen esetben Mario lábain :). Jók a színek is. A meleg sajnos tényleg odavág, én is tegnap szembesültem vele, ahogy olvadt az Unidec...a fondant kicsit jobban viselkedett. Utálom, hogy ebben az időben ragadnak a torták, és ez még csak a kezdet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :-)
      Az egyetlen hátránya a tortázásnak számomra az, hogy ami hőmérséklet nekem megfelel (26 'C alatt hideg van), az a tortáknak már rég nem!!!

      Törlés
  5. Imádom az oldalad!
    Lenne is egy kérdésem! A csoki ganache, mint töltetlék, működik fehér csokival is? Valamilyen egyszerű fehér tölteléket keresek kakaós piskótához, de a mascarponés fehér csokis krém már unalmas számomra! Előre is köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :-)
      Igen, működik, csak egy kicsivel többet ajánlatos beletenni, mivel a fehércsoki nem csoki.
      Előtte megkaramellizálhatsz egy kis cukrot, akkor karamellás lesz (nagyon finom!!!), vagy a végén kókuszreszeléket is lehet beletenni, és máris kész a fehércsokis-kókuszos krém.
      Nekem bejött mindegyik változat!

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...