2012. szeptember 18.

Kalocsai 3D torta

Már megint! Tudom, sokan nagyon unják már, és szinte minden tortás elkészítette, de én szeretem. Már jó párat gyártottam, de még egyszer sem ugyanazzal a technikával.
(Az előzőeket erre a linkre - vagy lent a Címkéknél a "Kalocsai" címkére - kattintva, megnézhetitek.)

Régi Kedvenc Tanárnőm vitte magával Unokahúga esküvőjére. (Nem a Tanárnő régi, csak több, mint 20 évvel ezelőtt tanított, és a sok eltelt idő ellenére is jól megjegyeztem, hogy szaktanári dicsérettel 5-ös voltam Nála nyelvtanból. Irodalomból pedig volt egy olyan sztori, hogy egyesével hangosan olvastunk. Csak az kapott 5-öst, aki egyet sem rontott. Én olvastam, olvastam, olvastam . . . aztán 5-öst kaptam erre is egyedül abból a pár gyerekből. Nah, nem voltam stréber soha - sőt ! - de erre szívesen emlékszem.) 

Már csak ezért is igyekeztem minél jobban élethűre varázsolni, és azért is, hogy valami új legyen benne, az eddig megszokott kalocsai tortáktól eltérően.
Szerintem sikerült.




5 megjegyzés:

  1. Én nem unom ezt a témát, sőt! Nagyon gyönyörű lett ez is, igazán élethű. Biztos elvarázsolta a tanárnődet és azokat is, akik tőle megkapták.:))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép ez is, mint a többi!

    VálaszTörlés
  3. A "nagyon szép" és "gyönyörű" jelzők szerintem nem fejezik ki 100%-osan ennek a tortának a szépségét. Bár a magyar nyelv gazdag szókinccsel rendelkezik, most mégsem találok megfelelő jelzőt...talán elég, ha annyit írok, hogy leesett az állam és el nem tudom képzelni, hogyan tud valaki ilyen meseszépet alkotni:)

    VálaszTörlés
  4. Megunhatatlan szerintem!
    Mindegyik tortádat megnéztem már nincs két egyforma köztük,nagyon Egyediek!
    Tetszik ez a technika! Találgatom,hogy csináltad.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik! Az összes kalocsai tortám közül ez lett szerintem a legélethűbb kivitelezésű.

    Lizi! Sodorgattam-gyurmáztam-szikével vagdostam. . . :-)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...