Ezt most úgy valósítottam meg, hogy micro-ban felolvasztott fehér csokit kentem arra a mintázófóliámra, amit fondant/marcipántortákhoz is használok, (mint például a GUESS-tortánál, a lányos macis tortánál, vagy a fiús macis tortánál - többek között) majd betettem pár percre a hűtőbe. Ezután jött még egy réteg, ami 50%-os olvasztott étcsoki volt. Dermesztés után a hajlítható fóliáról szépen (egy része szépen, a másik része nem szépen) le lehetett szedni. Formára vágtam, amit a rumos trüffelkrémmel lekent tortára helyeztem, majd a maradék anyagból különböző nagyságú pogácsaszaggatóval kis köröket vágtam, és a torta oldalára tettem.
A díszítési ötletek nálam menet közben jönnek, de már tudom, hogy legközelebb simábbra kell kenni a krémet a tortán, ha maradnak betakaratlan részek, mert biztosan oda nem kerül takarás, ahova kéne.
A díszítési ötletek nálam menet közben jönnek, de már tudom, hogy legközelebb simábbra kell kenni a krémet a tortán, ha maradnak betakaratlan részek, mert biztosan oda nem kerül takarás, ahova kéne.
Figyelni kell a csokira, hogy meg ne égjen, és/vagy a kakaóvaj ki ne váljon belőle, ezért a profik ehhez csoki(cukor)hőmérőt használnak. Nekem ilyenem nincs, de szerencsém volt, hogy szép fényes maradt a felülete.
Kicsit csupasznak találtam, ezért tortabevonó fondantból tettem rá virágot és gyöngysort.
Boldog névnapot Anyósomnak és Sógornőmnek Erzsébet-nap alkalmából!
(Nekik készült!) :-)
Szuper ez a csoki technika,és nagyon szép lett a torta!
VálaszTörlésKöszi Lizi! Neked is boldog névnapot! :-)
Törléslehetne fázis fotó is erről, hogyan készül! nekem nagyon tetszik! ügyi vagy!!!
VálaszTörlésEz annyira egyszerű, hogy nem is kell róla fázisfotó! :-)
TörlésRemek ölet és csodaszép a végeredmény! :)
VálaszTörlésKöszi, az ötlet nem mai, csokis alapötletek vannak fent a neten, csak válogatni kell, és saját ízlés szerint alakítani!
TörlésCsodás ötlet és nagyon mutatós! Remélem lesz majd még több hasonló is! :)
VálaszTörlésRemélem én is! Már csak az alkalomra várok! :-)
TörlésGyönyörű!!! Nagyon ötletes, nagyon tetszik!
VálaszTörlésKöszi Melinda! :-)
TörlésEgyszerűen fantasztikus lett, nagyon ügyes vagy! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :-) Örülök! :-)
TörlésEz csodás!
VálaszTörlésKöszi Szemi! :-)
TörlésGyönyörű! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :-)
TörlésHát egyszerűen lélegzetelállító! Bárcsak én is ilyen ügyes lennék! De irigylem azt is, aki megette, biztos finom is volt. ;) Mintázófóliát hol lehet beszerezni? Abszolút amatőrök is próbálkozhatnak vele?
VálaszTörlésSzia Regina! Én is abszolút amatőr vagyok ezen a téren, ez volt az első ilyen jellegű tortám. Mintázófóliát a Tortissimonál (is)lehet kapni.
VálaszTörlésKöszi!
(Ha véletlenül mégis elrontanád, csak olvaszd fel újból a csokit, és próbáld újra. Bár ekkor már a fehér és a barna csoki összekeveredik, de a technikát gyakorolhatod)
Megnézem, és köszönöm a biztatást (is). ;)
VálaszTörlés