2013. január 5.

Pónis-szivárványos torta



Pónis torta

Legfiatalabb "rendszeres olvasóm"-nak, a kis Rebekának (6 éves) készítettem ezt a tortát. Együtt járnak oviba a gyerekemmel, és Anyukája szerint napi szinten nézegeti, és várja újabb tortáimat itt a blogban, ezért nagyon igyekeznem kellett, hogy kitaláljam a kívánságát (mivel nem igazán beszélget velem, inkább csak csendben mosolyog - ilyen jó gyerekeket - a kis(középső) tesójával együtt ritkán látni! Még a legkisebb pár hónapos is csendben van.)
Persze Anyuka segítségemre sietett, és kaptam Tőle egy műanyag pónit mintának. Persze, nem lett olyan, de azóta sem ette meg a Lányka, hanem eltette emlékbe. Még ez a szerencsém, mivel elfelejtettem mondani nekik, hogy egy nem ehető fapálcika tartja a fejét a póninak (mivel Unidecből készült, ami köztudottan nem éppen "figurabarát" anyag.) Szerencsére a kis(középső)tesó sem harapta le a fejét!

Első ötletem egy szivárvány volt a póni mögé, aztán úgy belemerültem a fújásba, hogy inkább a teljes torta egy nagy-nagy szivárvány lett. Igaz, a 7 színből csak 6 került a tortára, mert így épp a zöld réten tudott legelni a lovacska.

Szeretek aranyos kislányoknak ilyen cuki kis tortákat gyártani.

13 megjegyzés:

  1. Mert te is olyan aranyos vagy! Ez a torta meg egyenesen cukker! A póni nem is lett rossz, most mi bajod?

    VálaszTörlés
  2. Nem rossz, csak nem hasonlít az eredetire! :-) Na, de miért is kellene?!?
    :-)
    Köszi! ;-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól sikerült ez a tortád is Márti. Az a loacska,( ahogy a fiam mondta amikor 2 éves volt), mintha élő volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Jucika, az én fiam meg a Póni helyett Mónit mondott ennyi idősen! :-)

      Törlés
  4. Gyönyörűek a szinek, TÖKÉLETES!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Élőben még jobban mutatott ez a színkavalkád. Köszi!

      Törlés
  5. De bájos! :) Szivárvány torta, tök jó ötlet! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon hangulatos, csajos és vidám ezzel a szivárványos színvilággal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Eszter! :-) Élőben is "vidám" volt! A kép sajnos nem adja vissza teljes egészében az árnyalatokat...

      Törlés
  7. Gyönyörűek a torták (ez is, és persze mind). Csak ámulok és bámulok és el sem tudom képzelni, hogy valaha akárcsak hasonlót kreáljak.

    Kezdő vagyok a tortázás terén, eddig csak párat készítettem barátoknak meg rokonoknak - persze Ők elvoltak tőle ájulva, hogy mennyire nagyszerű - de én nem voltam vele olyan elégedett mint Ők. A fondantom nem lett egyik alkalommal sem jó, száraz volt és töredezett, egy alkalommal meg ki is kellett dobnom ahogy volt, mert lehetetlen volt kinyújtani. (Legközelebb megpróbálkozom a pillecukros recetet, bár nem tudom, hogy sütővel tudom-e helyettesíteni a mikrót?)

    Egy olyan kérdésem lenne, ami már szörnyen furdalja az oldalam, hogy hogyan csinálod a színátmenetet? Gondolom, hogy csak a bevonat külsejét fested be valamivel, de mivel és hogyan? (Elnézést, ha hülyeséget kérdezek, de mint mondtam még nagyon kezdő vagyok)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és hogy rögtön hátulról kezdjem: én sem vagyok a mai napig elégedett a tortáimmal, de - úgy gondolom - ez visz előbbre!

      A házi fondant nekem sem sikerült soha, a pillecukrosat viszont szerettem, csak nem lehet fehér pillét kapni hozzá.

      Igen, jól látod, ez felszíni festés. Ha a színt belegyúrod az anyagba, soha nem érsz el vele ilyen eredményt. Festékszóró pisztollyal fújok rá ételfestéket (kompresszor segítségével).

      Kérdezz nyugodtan! :-)

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszokat! Még lehet, hogy szavadon foglak és lesz pár kérdésem a jövőben, de egyelőre nincs. :)

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...