2013. április 3.

Kérhetek ajándékot Tőletek 2. blogszületésnapomra?!?

Megértem második blogszületésnapomat is. Még hetekkel ezelőtt, csak húztam-halogattam ezt a bejegyzést. Most is rövid leszek, és felsorolás-szerű.

Hogy kezdődött? Nem untatnék vele senkit, aki nem akarja. Tavaly megtettem, és akit érdekel, az elolvashatja az egyéves szülinapi bejegyzésemet, de szinte ugyanúgy, mint más anyukának: a saját gyerekemnek akartam egy tortát összebarkácsolni, és mivé fajult?!?

Blogstatisztika-leltár:
Az elmúlt 2 évben leglátogatottabb oldalaim a kalocsai  vagy egyéb népies tortáimmal kapcsolatosak, illetve a Ló-torta fázisonként című bejegyzés volt. Ezt a lovamat (is) rengetegen elkészítettétek, és megmutattátok. Az  ötletem is ebből származik, hogy elkérjem a többiektől is. Na, de ne menjek ennyire előre.

Születésnapi (és mindennapi) ajándékaim:
amit már kaptam Tőletek:
  • rendszeres olvasók, kommentelők 
  • Facebook oldalamat kedvelők, "Tetszik"-elők
  • személyes ismerőseim, akik az utcán megállítva "mellesleg" megjegyzik, hogy ismerik a blogomat-tortáimat
  • visszajelzések arról, hogy: "a te blogodat és tortáidat olvastam-láttam először, ami hatására elkezdtem én is tortákat készíteni"
  • ismeretlen Lányok/Asszonyok, akik bemutatásomkor; jéééé, te vagy az Ízek..torták...állatfajták....?!? (számomra hihetetlen, hogy így ismernek(-tek)!)   
  • rengeteg visszajelzés arról, hogy "MEGCSINÁLTAM A TORTÁDAT!" (persze olyan is van, aki nem jelzi, sőt kifejezetten titkolja, de már annak is örülök, ha egy-egy tortámat érdemesnek tartanak elkészíteni).

...és amit kérek Tőletek blogszülinapom alkalmából, az ezzel kapcsolatos: nagyon örülnék annak, ha BÁRMELY TORTÁM ALAPJÁN KÉSZÜLT TORTÁTOK LINKJÉT, VAGY KÉPÉT ELKÜLDENÉTEK NEKEM, amit bemutatnék itt a blogomban. Nem feltétel, hogy pont olyan legyen.
 

Azok, akik eddig elküldték számomra kérés nélkül is, nekik köszönöm! Ez, valamint a sok kedves megjegyzés hatására fogalmazódott meg bennem az, hogy miért ne gyűjthetném "Őket" ezentúl?! 

 

Nem szavazok, nem sorsolok, ahogy az ilyen alkalmakkor szokás; nekem mindenkié egyformán fontos, egyformán tetszik! 

 

Több helyre is küldheted képeidet:  
  • itt is jelezheted a bejegyzés végén egy linkkel, hogy hol érhetem el a tortád képét, esetleg blogbejegyzésedet
  • e-mail-ben: bnmrt@freemail.hu címre 
  • Facebook-oldalamon: IDE kattintva 
 HATÁRIDŐ: NINCS! Bármikor, folyamatosan, évközben, évvégén, és ha TORTÁD VAN!

Köszönöm szépen!  
Eddigi és ezutáni "AJÁNDÉKAIMAT" is!

TORTÁITOKAT ITT TUDJÁTOK MEGNÉZNI, vagy fent a "Tőletek" linkre kattintva!

27 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon boldogot és még sokat! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      (Jééé, egyszerre születtünk!) :-)

      Törlés
  2. Gratulálok blogszülinapod alkalmából! További sok sikert kívánok! Nagyon sokszor megcsodáltam már a szép tortáidat de most éppen azon gondolkodom hogy talán tortát még blogodról nem is készítettem. Lehet hogy azért mert nem merek belekezdeni mert nem tudnám megcsinálni. Megnézem talál egyszer egy kuglófodat készítettem el, ha igen akkor küldöm szülinapi ajándékodnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! A kuglóf is tökéletes lesz, nagyon örülök neki! (Eszembe sem jutott a tortákon kívül más is) :-)
      (Nem értem miért mondod, hogy nem menne, amikor annyi finomság-szépség van Nálad is!)

      Törlés
  3. BOLDOG BLOGSZÜLCSINAPCSIT!!!
    Gratulálok ehhez a két évhez, lenyűgöző tortákat készítettél és remélem még jó sokat fogsz. Emellett gratulálok a szakmai eredményekért is, amit az utóbbi hetekben értél el! Sok "tortázós" kapott itt ihletet, köztük én is... Hamarosan küldöm is a bizonyítékokat. :)
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kedves "Rokon"!
      Többek között Te ihletted ezt a bejegyzésemet-kérésemet! :-)
      Nagyon aranyos Tőled!

      Várom! :-) (De ha jobb lett, mint az enyém, el ne merd küldeni!!!) :-D
      (ezt csak azért írom ám, mert szoktad érteni a sajátos humoromat)

      Törlés
  4. Kedves M@rti!
    Szívből gratulálok 2. blogszülinapod alkalmából és egyúttal további sikeres blogolást kívánok és még több tortát!
    Kívánom, hogy az álmaid valósuljanak meg és igazi cukrászként élhesd az életed úgy, hogy a hivatásod és a hobbid ugyanaz!
    Szerencsém volt, mert én személyesen is megismerhettelek Téged, és tudom, hogy az életben még szimpatikusabb vagy mint a blog által.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Mariszka! Nem is titkolom, hogy Te vagy egyik kedvenc "blogbarátnőm"! Együtt kezdtük, és remélem, leszünk olyan kitartóak, hogy még sokáig olvassuk egymás bakijait!
      Nagyon kedves Tőled, hogy ilyen szépeket írsz!
      Puszi a legközelebbi személyes találkozóig! :-)

      Törlés
  5. Hihetetlen...épp egy éve írtam igen hosszú és totál érzelgős (mindemellett igaz!) kommentet? :D És még mindig nem ismerlek személyesen?! HIba! :) Ezen változtatni kellene nem? Nagyon Boldog Blogot, és még sok-sok évet! Puszka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már egy éve ismerjük egymást??? Kár, hogy nem egy kupacban élnek a tortamániával megfertőzöttek! Lehet, hogy karanténba kéne zárni bennünket?
      Idén - ha minden igaz - lesz tortásoknak találkozó, és biztosan fogsz róla értesülni! Nem menekülsz! :-)
      Köszike!!!

      Törlés
  6. Nagyon boldog 2. blogszületésnapot M@rti blogja!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, blogom nevében is! :-)

      Törlés
  7. Nagyon-nagyon Boldog 2. blogszülinapot!!!!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Kedves Bán Márta !
      Boldog 2 . blogszületésnapot kívánok ! <3
      Én kb. 1 éve fedeztem fel a blogodat ! és ma is olyan nagy rajongód vagyok mint 1 évvel ezelőtt ! :) és nagyon örülök hogy meg ismertelek és hogy személyesen is találkoztunk ! Kívánok még további sok sikert munkáidhoz !
      Puszi !
      Kiss Ibolyka

      Törlés
    2. Köszi-köszi Judóca!!!!


      Kedves Ibolyka, én is nagyon örülök Neked! Köszönöm szépen!

      Törlés
  8. boldog blogszülinapot!
    és nagy-nagy gratula az új címlapképhez! irtóra tetszik ;)
    én eddig csak a muffin receptedet és a karamell krémet nyúltam le, és a jövőben is max. tésztát v. tölteléket veszek kölcsön. ismerve a képességeimet, eszem ágába sem jutna utánozni a tortáidat. azok annyira egyediek és rád jellemzően tökéletesek! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Andi!
      Képességeidet!? Ugye ez vicc?!? Hát, éppen Te vagy, aki tényleg csak rá jellemző "finom" dolgokat készít (kívül-belül). :-)

      Törlés
  9. Kívánok Neked még sok-sok boldog blogszülinapot!
    Még jó, hogy nem kell ugyanúgy kinéznie a tortának, mert olyat csak Te tudsz:-) Szerényebb kivitelben talán tennék egy próbát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most itt az ötletre gondoltam! :-D
      Egyébként tényleg mindenki saját magára jellemző dolgokat gyárt, mindenkinek ott vagy az egyedi kézlenyomata, de ha már egy-egy ötlet megragad valakit, (amit véletlenül én találtam ki), annak tudok örülni.

      Persze vannak olyan tortás oldalak, amiket azért nem nézek, mert soha nem leszek azon a szinten, ellenben az enyémek egyszerűen kivitelezhetőek, ötletnek könnyedén felhasználhatóak.

      Egyébként a legtöbbször azok mondják, hogy nem tudnának ilyent csinálni, akik még nem próbálták! :-D
      Csak neki kell állni! :-)

      Törlés
  10. Még sokszor ennyi blogos szülinapot neked Mártika! :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked, amit kövessen még sok-sok ilyen évforduló! Tudod jól, hogy ez itt az egyik kedvenc helyem, szeretek itt lenni Nálad! ;-) Fotóra meg tuti számíthatsz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Zsuzsika! Amíg szükség lesz a tortáimra, biztosan hozom is őket mutiba!
      Köszi, aranyos vagy! :-)

      Törlés
  12. Hát most rögtön lerágtam az összes körmömet, úgy szégyellem magam.
    Sajnos az én torta művészetem már a piskótakészítés után lejár. A díszítésről hadd ne tegyünk említést jó??
    De de megigérem, hogy GYAKRABBAN benézek hozzád !!!
    Boldog és számos blogszülinapot kívánok sok sok szeretettel!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Jucika! Hááát, nem csak tortából áll egy esztétikailag megfelelő étel az asztalon! Nálad is találni sok szépséget-finomságot! Én meg húsételt nem hozok annyit, mert képtelen vagyok szépen, igényesen, sok időt áldozva rá megmutatni. És mindezt azért, mert nem szeretem annyira, mint bármelyik édességemet. Nem látok bennük annyi fantáziát. (Na, ezzel jól elástam most magamat! Látod, vannak hiányosságaim)
      Már meg is kaptam itthon, hogy miért nem csülkösbabos-káposztás-rostonsülteket csinálok, mert néha inkább arra lennének kaphatóak, mint egy-egy csilli-villi gyöngyös cukorfalatra! :-)

      Törlés
  13. Boldog blogszülinapot kívánok!! Szeretem nézegetni amiket alkotsz, szívesen járok hozzád! :) Kívánom, hogy a tortázás iránti lelkesedésed, és a humorod még nagyon sokáig tartson! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Ha tudnád, hány recepted várólistás nálam... :-)
      Még az a szerencse, hogy mindenki mást-mást mutat be; valaki az édeset, valaki inkább a sósakat, valaki a tortákat, és persze vannak, akik mindenféle finomságokat vegyesen. Így vagyunk egy jó csapat, egymást kiegészítve, és ezért (is) jó benézegetni egymáshoz.

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...