2014. március 16.

Minecraft - Angry Bird's versio (+ szülinapjaink)

Minden egyes - legkisebb gyerkőcöm számára készített - tortáról készült bejegyzésemet valahogy úgy kezdek, hogy: "2011-ben, a gyerekem 5. szülinapjára készült a legelső burkolt tortám....."

Azóta már a 8. szülinapjára is legyártottam az aktuálisat. A világon a legnehezebb az Ember Saját Gyerekének tortát készíteni; főleg, ha az a gyerek "ebben nőtt fel", vagyis nem volt szinte még olyan torta, amit ne látott volna megvalósulni.

Az 5. szülinapra Spongyabob volt az "elsőszülött" tortám, az oviba pedig Némó készült (ekkor még se tortázni, se fényképezni nem tudtam).
A 6. szülinapra Fatörzs, az oviba Gomba (nekem ezek tetszettek a legjobban).
A 7. szülinapon tombolt már az Angry Birds-láz, így itthonra egy szellem bird-öt kapott, az oviba pedig egy egész csapatot belőlük.

Idén pedig, a 8. szülinapra jött a Minecraft - a még mindig fénykorukat élő - Angry Birds-ökkel együtt. Persze "élőben" ilyen egyveleg nem létezik, de a meghívott iskolás barátoknak is elő kellett rukkolni valami számukra izgalmassal.
(Azért van a 8 helyett 9 madár a tortán, mert ennyi gyerkőcöt vártunk a szülinapi partyba.)

Minecraft - Angry Birds cake



Hogy mi a Minecraft?! Ilyen nagyfelbontású izékből álló akármiket kell összeállítani számítógépes játékokon.


Nem tudtam! Utánanézve a dolgoknak, már sajnáltam, hogy beígértem magamnak, hogy az épp aktuális mániáját fogom megvalósítani, mert egyáltalán nem volt ötletem torta formájába beleönteni.
Úgyhogy jó dedósra sikeredett.
Ez van!
Azért örültek neki! 


Mellesleg a blogom szülinapja is van! Már a harmadik! 

14 megjegyzés:

  1. Boldog harmadik blogszülinapot! Még mindig nagyon inspiráló téged olvasni! Sosem titkoltam, hogy a te blogod hatására kezdtem én is tortázni - igaz, nagyon-nagyon az alapoknál járok... :)
    Isten éltesse az ünnepelt kislegényt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Detti, ez nagyon aranyos Tőled!
      Mindenki az alapoknál kezdi, és saját kárán tanulja meg a csínokat-bínokat. :-D
      (De ha lenne kérdésed, nyugodtan írj!)

      Törlés
  2. Szerintem vagány lett a végeredmény, Isten éltesse az ünnepeltet! Hihetetlen, hogy milyen utat tettél meg a kezdetektől idáig a tortadíszítésben! Hiába, ezt nevezik tehetségek.... <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, Zsuzsika! (...de ne mááá')

      Törlés
  3. Isten éltessen Benneteket!!! :) Én ezt is imádom!

    VálaszTörlés
  4. Boldog szülinapot a kisfiadnak és a blogodnak is :) Nagyon jó lett a torta :) Bizony a legnehezebb a saját gyermeknek tortát készíteni :) de te szuperül megoldottad :)

    VálaszTörlés
  5. Szia kedves Márti! Új olvasód vagyok, nemrég találtam rá a blogodra és teljesen el vagyok ájulva :) Viszont ha nem gond, szeretnék kérdezni tőled pár dolgot privátban. Hova tudnék írni neked? Köszönöm szépen, üdv, Laura

    VálaszTörlés
  6. Csodás lett ez a tortád Is!
    Még sok blogszülinapot és további sikeres blogolást kívánok!
    Kisfiadat isten éltesse sokáig, sok szép, anyukája által kreált tortával! :)

    VálaszTörlés
  7. Én sem tudom (még) mi is az a minecraft, de ez alapján a leírás alapján őszintén elkezdett érdekelni :-DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami késik, az nem múlik! :-) ....van egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudod.... ;-)

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...