2011. október 16.

Angry birds cake - mérges madarak tortája


Az ötlet Kittitől érkezett. Neki már egyszer készült egy táska-torta, most pedig azzal hívott fel, hogy kell egy Angry Birds torta. (Ugye tudod melyik az? Neeem szoktál vele jááátszani?) Hát, nem. Még csak nem is hallottam eddig róla. Pedig már kezdtem épp büszke lenni a napokban magamra, amikor kisfiam kijelentésére, hogy: "én úgy szeretek űrdongó lenni", rögtön tudtam mire gondol! Meg ismerek olyan neveket, mint Transzformersz, Megatron, Optimusz fővezér (elnézést a "lemagyarosított" fonetikus leírásért, de fogalmam nincs hogy kell ezeket írni). Szóval az oviból sok mindent megtanulok.

Na de Angry Birds!? Haladni kell a korral, ezért gyorsan beírtam a keresőbe, és letöltöttem pár játékot, hogy tudjam miről is van szó. Állítólag a telefonokban is megtalálható ez a játék. Enyémben sajnos nem volt. A lényege az, hogy a madarak csúzliból lövik ki magukat, hogy letarolják a zöld malacokat, akik a tojásaikat akarják megszerezni (mármint a madarak tojását).


Előző nap legyártottam a figurákat, és még jó, hogy nem mindet, mert így sem fért rá a tortára mind.
Szóval helyhiány miatt nem lettek kék és fehér madarak sem. Sajnálom, élvezetes volt készíteni őket, olyan jó fejek (tényleg csak fejek) annak ellenére, hogy mérges ábrázatot kellett varázsolni rájuk.

 A madarak fészkét fokhagymanyomóval nyomtam ki, a kövekhez pedig fekete és fehér masszát gyúrtam össze márványosra, és abból csípkedtem ki darabkákat, majd lapítottam kövekké őket.
A fahasábokba mintákat rajzoltam egy hegyes végű formázóval.






Befejezésképp szoktam lehúzni magamat, illetve gyártmányomat, de javulást tapasztalok magamon (mármint önbizalom terén). Szerintem ez egy látványos torta lett, érdekes szereplőkkel, történettel.

Csak most le ne szólja valaki! :-) 


18 megjegyzés:

  1. Ugye milyen jó poén angry birdöket készíteni? Addig örülj, amíg csak egyszeri eset :D Na viccet félretéve nagyon jópofa lett! Láttam már kör alakú tortát is, de nekem valahogy jobban tetszik ez a lépcsőzetes, az enyém is olyan volt :)) A fehér hasa nekem lemaradt a piros madárnak (itt látod: http://habtejszin.blogspot.com/2011/09/angry-birds-torta.html vagy nem látod :))) de annyira jellegzetesek, hogy szerintem nem is lehet elrontani. Na eleget dumáltam, szóval a lényeg: JÓPOFA lett nagyon, gratula! :D

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen imádom! Nagyon jól sikerült. A gyermekeim is szeretik a figurákat, van is nekik egy pár. Igazán eltaláltad a torta berendezését és a figurákat is. :)

    VálaszTörlés
  3. A tesóm szokott vele játszani. Lehet, hogy ilyen torta kéne a szülinapjára? :D Nagyon jól sikerült!

    VálaszTörlés
  4. Én tudom mi ez a játéééék!!!!
    2 hete rakta fel a e férjem az új telefonjára, és, ha elkezdek vele játszani abba sem bírom hagyni! Pont mint a sütievés, csak ezt tovább bírom! Olyan tökéletesre formáztad a figurákat, hogy bámulatos! SZUPER!!! :D

    VálaszTörlés
  5. A játékot nem ismerem, de a torta nagyon tetszik. :)))

    VálaszTörlés
  6. Csak ámulok a tortádon, annyira jól néz ki ! A játék csoda lenne ha ismerném? De a figurák nagyon jók és hogy mind ez egy torta kelléke, nagyon ügyes vagy!:)

    VálaszTörlés
  7. Látod M@rti, nem szólja le senki a tortát, hanem mindenki dicséri. Alapos voltál a "szereplők" megismerésében és jól megformáztad őket, meg a tortán az összhatás is jó lett.

    VálaszTörlés
  8. Márti,öszinte elismerésem!!ezek a kis figurák:)))))cukik!Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  9. Nahát, hogy te is milyen ügyes vagy! Csak ámulok ilyen torták láttan... Nagyon kedves, bájos, játékos torta! Ezt leszólni? Csak dicsérni lehet!!!

    VálaszTörlés
  10. Nekem a tortán a madárkák, de főleg a király tetszik! Nagyon édeskék! Nagy gratula!!!

    VálaszTörlés
  11. Ajha! Hát ötletben itt sincs hiány! :D Ha megengeded, sűrűn fogok nálad is bogarászni, nagyon tetszik, amit művelsz! :))

    VálaszTörlés
  12. Köszönök Minden Kedves Hozzászólást!

    Dina: megengedem :-)))

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!

    Nemsoká lesz a barátnőm szülinapja és imádja az Angry Birds-et! nem tudna nekem valami segíteni abban hogy ilyen torár hol tudok csináltatni? Köszi!
    Egybkt nagyon király lett! kár az ilyenbe belevágni ...:D

    VálaszTörlés
  14. Kedves Kommander! Én személy szerint nem ismerek olyan cukrászdát, ahol ilyent (vagy ilyen jellegű) tortát elvállalnának, bár én egy kis városban élek. Talán próbálkozz Bp-en (nem tudom hol élsz).
    Azért köszönöm! :-)

    VálaszTörlés
  15. nagyon szép! gratulálok :)
    én még csak muffinokon kísérletezek, de lassan majd szeretnék áttérni a tortákra is :D
    nem baj ha a blogodból meritek ötleteket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nem baj, sőt nagyon örülök neki! Várom a képeidet!!!:-)

      Törlés
  16. Szia!
    Azt szeretném kérdezni, hogy a 12 színű ételfestéket hol lehet kapni, esetleg rendelni?? Válaszodat előre is köszi. Kriszta
    ui: gyönyörűek a torták és nem utolsósorban kiváló inspiráció!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszta! Cukrászkellékes online üzletekből van több is (Sőregi, Tortissimo, Glazur shop), többféle változatuk létezik a festékeknek is, érdemes kísérletezni, és megvenni azt, ami a legjobban beválik (főleg, ha többet használod). Üdv, és köszi! :-)
      Ha esetleg valamelyik tortámat elkészítenéd, szívesen megnézném; várom képeidet! :-)

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...