2012. január 18.

Születésnapi üdvözlet, "képeslap" cukorvirágból


Ezt az "üdvözlőlapot" Edit barátném vitte barátnőjének, Marcsinak a születésnapjára. Természetesen valami rendhagyót kért. Vannak ám ötletei! Csak legyen, aki megvalósítja! 
Például a Yodás tortát is Ő ötlötte ki. 

Szóval az alap egy boríték nagyságú hungarocell darab, amit bevontam cukormasszával, és szintén abból készültek a virágok is. Marcsi színvilágához próbáltam igazodni, és egy kicsit ahhoz a lila-fekete-fehér tortájához, amit már készítettem  neki.
Egy hungarocellt szépen nem lehet burkolni több okból kifolyólag sem, ezért az alap egy kicsit hepe-hupás lett, de szerencsémre legalább rajta maradt a bevonat.

A Feladó lemaradt, mert már annyira teledíszítettem a borítékot, hogy nem fért rá (meg az az igazság, hogy viccből egy régi közös munkahelyünket kellett volna ráírnom, amit én már nem vettem volna egyáltalán viccesnek, ezért úgy gondoltam, hogy nem csúfítom el vele az ajándékot - hihi - szerintem Marcsi sem bánta). Jussanak csak róla eszébe a barátai, és ne a munkahelye, nincs igazam?!


3 megjegyzés:

  1. Ó, de szép! Mint egy költemény! :)

    VálaszTörlés
  2. Hűha, meglepetés volt, hogy ez tényleg nem torta - mert az első kép alapján simán az is lehetett volna. Ráadásul egy normál boríték méretű? Hát, ez nagyon tetszik! Tényleg nagyon egyedi ötlet - Edit barátnőd benned pedig megtalálta azt, aki bármilyen tortaötletét tökéletesen megvalósítja! :)

    VálaszTörlés
  3. Hogy mit ki nem találsz!?
    Nagyon jó lett! Ilyen képeslapot se sokan kapnak.

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...