2012. március 10.

Blogom 1 éves, tortamániám szintén.....

. . . . . kisfiam pedig 6. (március 8-án, csak kicsit lekéstem ezzel a jubileumi bejegyzéssel. Hogy miért? Háááát, tortáztam!) 
Ezt azért említem meg, mert éppen az Ő 5. születésnapjára kerestem megfelelő formatortát a neten, amikor villámcsapásként ért a felfedezés; ezt ki kell próbálom! (Addig sütöttem én mindenfélét, csak épp bevonatos tortát nem). 

Előtte még blogokat sem olvastam
Semmilyent, nemhogy gasztro-t, és főleg nem tortázóst! Marcipános-bevonatos tortát pedig csak cukrászdában láttam, és nem gondoltam volna, hogy ezt ennyien művelik, és ez egy ÉLETMÓD.
Így utólag nagy bátorságra vall, hogy 3 elkészült tortám után blogírásba kezdtem. Egészen biztosan kijelenthetem; nem tudtam mire vállalkoztam, és főleg mit vállaltam magamra (az Olvasókat ugye nem lehet cserbenhagyni? Bár kétlem, hogy az első tortáim után bárki is rendszeresen szeretett volna újra olvasni). Szóval nem gondoltam bele, hogy mi lesz akkor, ha többé nem készítek egyetlen egy tortát sem, és nem is publikálom.

Aztán mégis!
Először - ha akarták, ha nem - Családom, Barátaim őrületem következményeként mindenféle esemény alkalmából tortát kaptak. Naná, hogy bevonatosat! Először házi készítésű masszákkal próbálkoztam, de ma már "biztosra" megyek, és inkább boltit használok.

Egy éve . . . . . és még mindig van olyan, hogy nem tudok amiatt éjszaka aludni, hogy a tortát fejben ezerszer megtervezem.

(Nem is akartam ilyen hosszú bejegyzést, ááááá, már mindegy, inkább folytatom. Írásbeli szájmenésem lett a blogírás következményeként, na tessék, még ez is!)

Statisztika: jelen pillanatban 81.000 felett van a látogatásaim száma. Naponta 500-600-an olvastok, és itt megragadom az alkalmat, hogy ezért köszönetet mondjak! Valamint köszöntöm az újonnan csatlakozott Olvasókat is - meg persze a régieket töretlenül. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz akár egyetlen egy árva "rajongóm" Anyumon kívül, hehe. Jelenlegi számuk: 117 fő.
Jééé, most nézem épp a bejegyzéseim száma is kerek: 190 db.
Ja, és ezer köszönet a pár hónapja üzemelő  Facebook oldalamon linkelőknek is - jelen pillanatban 247 Fun-nal :-)

Valamint köszönöm azoknak is, akik nem itt nyilvánosan, hanem e-mailben vagy személyesen erősítik önbizalmamat. Ezennel ígérem, hogy nem fogok ezentúl sokszor olyanokat kérdezni, hogy: Tényleg? Ezt nekem mondod? Az én tortámról beszélsz??? Áááá, nem olyan jó, elrontottam itt is, meg itt. Nem látod?!? Hogyhogy nem látod, hogy ronda! 
Tényleg illúzióromboló...

Visszatérve: megmutatom milyen lett a jubileumi torta, amit az oviba készítettem (ötlet: Carol Deacon):

Gombaházikó torta
Ez pedig az a torta, AKI mindenről tehet, amiért belevágtam:


Előtte azért "próbaképp" elkészítettem egy egyszerű tortát - az elsők legelsőjét -  ami ez volt:


Persze az első tíz, vagy inkább az első húsz tortám képét eltüntetném, de így legalább látom magamon a fejlődést (remélem, más is). Tehát nem fogom.

Az összes eddigi tortámat a "CSAK TORTÁK" fülecske alatt, időrendi sorrendben láthatjátok továbbra is.

Mostantól pedig a "MÁSODIK ÉVAD" című fülecskénél lesznek láthatóak az elkövetkezendőek.

Annyi mindent lehetne még írni, de ami fontos még, az az, hogy jó pár Barátra tettem szert itt, akikkel együtt bátorítgatjuk egymást. Köszi Csajok, hogy vagytok!

32 megjegyzés:

  1. Gratulálok a blogszülinapod alkalmából és további sok sikert kívánok sok szeretettel! Tudod csodálód vagyok mert nagyon ügyes vagy! Kisfiadnak utólag is boldog szülinapot kívánok a tortája nagyon szép lett. Oviban biztos csodálták a gyerkőcök!Nagyon szép erre valóban lehet mondani hogy "Meseszép" !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a gyerek nevében, és az én nevemben is :-)
      Meg a torta nevében! :-)
      Tetszett az oviban mindenkinek, a másik csoport óvónénije műanyag játéknak nézte első pillanatban :-)

      Törlés
  2. Első sorban Ádámnak kívánok, boldog, felhőtlen gyermekkort! Még én is elfogadnék egy ilyen cuki gombaházat :)
    A blognak, külön, még sok-sok kreatív, ötletekben gazdag, csodaszép tortákban gazdag szülinapokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, átadtam Neki a jókívánságot!

      Törlés
  3. Boldog blogszülinapot! Nagyon jó, hogy megfertőződtél, mert csodás dolgok kerülnek ki a kezeid közül!
    Nagyon szuper a torta, boldog szülinapot a gyerkőcnek is!
    Elárulod hogyan csináltad a gomba tetejét? Olyan szép félkör. :) Tervben van nekem is a csajszi ovis bulijára csak Csingilinges változatban :)Viszont a félkörrel bajban vagyok, mert nincs ilyen inox tálam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Orsi! Igen, eltaláltad; a jelszó inox tál! Ugyanúgy csináltam, mint a focilabda tortámat. Abban sütöttem meg, és abba is töltöttem bele. Óriási lett! A súlya is nagy volt, ezért az alsó szinten szívószálak tartják a gomba fejét, a gomba kalapja alatt pedig méretre vágott karton tortaalátét van a biztonság kedvéért. Elég nehéz szépen alákanyarítani a bevonatot, az biztos!

      Törlés
  4. Boldog blogszülinapot neked, és a kisfiadnak pedig boldog szülinapot! Gyönyörű lett ez a torta, de szerintem az elsők is nagyon szépek!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Tényleg? Örülök, hogy még az elsők is bejönnek Neked! Egyébként ha az elsőnél nincs sikerélményem, biztosan nem folytatom, de az kivételesen még nekem is tetszett - akkor! :-)

      Törlés
  5. Boldog blogszülinapot! Gratulálok az eddig elért eredményeidhez és a csodálatos tortákhoz! Így tovább! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dia! Igyekszem, próbálok igyekezni... :-)

      Törlés
  6. Boldog blogszülinapot, további jó blogolást és sok olvasót kívánok!
    A gombaházikód tökéletes lett!
    A fiúcskának pedig sok boldog szülinapot kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, gyereknek továbbítva! Nagyon örül, hogy idegen nénik köszöntgetik, épp az imént mondta! :-)

      Törlés
  7. Boldog blogszülinapot,kisfiadnak is boldog szülinapot!
    Gratulálok az eddigi munkádhoz,sok-sok remek ötletet kívánok a következő tortáidhoz:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mónika! Remélem nem mostanában fogok kifogyni az ötletekből. :-)

      Törlés
  8. Boldog blogszülinapot, csodás lett a jubileumi torta! A kezdetekről én is hasonlókat fogok írni egy hónap múlva. :) Én azért is indítottam a blogomat, hogy lássam a fejlődést, hogy visszanézzem azokat a tortákat, amiket akkor jónak hittem. :)Szóval kitörölni semmiképp, csak jókat mulatni régi önmagunkon. :)Jó tortázást a továbbiakban is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként tényleg elfelejteném a régi tortáimat, ha nem lennének itt. Eleinte nem is láttam fejlődést magamon, hiába néztem vissza az elsőket. Aztán egyszer csak arra döbbentem, hogy ha nem is szebbeket-jobbakat gyártok stílusban, de MÁSOKAT. Azt biztos, hogy gyakorlás-tapasztalat nélkül azért leragadnék egy szinten - mind ötletben, mind kivitelezésben, annak ellenére, hogy mostanában is beugrik egy-két baki.
      Még soha nem éreztem azt, hogy "na, ez tökéletes lett!" ...és ez szerintem így is van jól, ez visz előre (mindenkit)! :-)

      Törlés
  9. Kedves M@rti!
    Boldog blogszülinapot,és a Kisfiadnak is Boldog szülinapot kívánok.
    Számos szebbnél szebb tortát mutattál meg nekünk eddig is és remélem a továbbiakban is.Jó Nálad nézelődni,gyönyörködni,inspirálóak az alkotásaid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lizi!
      Ez a blog ugyan létrejött volna Nélkületek, de akkor minek?!
      Ha nem lennétek, nem lenne érdemes csinálom, mert az ilyen szavak adnak további lökést a folytatáshoz!
      Köszönöm!
      :-)

      Törlés
  10. kedves m@rti!
    csak ismételni tudom a többieket! boldog szülinapot a kisfiadnak! a gombaház - szokás szerint - gyönyörűséges, aprólékosan kidolgozott műremek!
    és isten éltesse blogodat is, hogy még jó sokáig tudjuk olvasni, csodálni, és időnként ötletet csenni ;-)

    VálaszTörlés
  11. Köszi, Boga! Nagyon kedves Tőletek, olyan szépeket írtok! :-)

    VálaszTörlés
  12. Drága M@rti! Hálás vagyok, amiért vagy, amiért elsők közt támogattál kezdetek óta, köszönöm a rengeteg ötletet, a sok élményt, amit süteményeiddel szerzel! Kívánok még sok-sok blogújévet, szekérderéknyi kommentelőt, kifogyhatatlan energiát a további remekek készítéséhez! Puszi, Dina :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááát, Dina! Ez annyira aranyos Tőled! :-)
      Neked egyébként nem kellenek ötletek, van a tarsolyodban elég! Az meg külön jó, hogy meg is osztod másokkal, nem tartod meg a kulisszatitkokat magadnak.
      Köszönöm szépen!!!

      Törlés
  13. Gondolom hogy én is ott vagyok a csoportban, ha nem is kommentelek állandóan, mindig de mindig megcsodálom tortáidat. Szerintem ezzel tehetséggel születni kell. Boldog blogszülinapot! Isten éltese Ádámkát! Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Kedves Juci! Persze hogy a csoportban vagy, ha a "netbarátságokra" gondoltál! Az elsők között voltál, akik bátorítottak, és dicsérgették a tortáimat.
      ...és nem csak nézel, figyelmesen látsz-olvasol is (pedig most nem is írtam, hogy a gyerekem Ádám - mégis tudtad)! ;-)
      Köszönöm Neked!
      Puszi!

      Törlés
  14. Csak most vettem észre ezt a bejegyzésed. Érdekes, az ilyen írásaidnál, folyton bólogatok, jaja, én is így meg úgy. :-) Szerintem rengeteget fejlődtél, ez a torta is ezt mutatja, egyszerűen tüneményes! A régi torták pedig kellettek, különben nem fejlődtél volna. Nagyon várom az új korszakot, kitartást Neked, itt ne hagyj minket! A gyerkőcnek pedig nagyon boldog szülinapot!
    Üdv:
    dobozos baba :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan jó, hogy Te is vagy "nekem" Katuci! Ez a vicces hozzáállás-hozzászólás is kell (bár most a kívülállók nem tudhatják).
      Üdv! :-) Köszi! :-)

      Törlés
  15. Drága M@rti,
    nagyon boldog blog szülinapot kívánok! Milyen érdekes,hogy egy blog életében is hatalmas mérföldkő az első év.A jubileumi tortád fantasztikus,nekem a szívem csücske lett.Az oviban pöttyös gomba volt a jelem :)
    Visszatekintve,elég merész voltál az elsők legelsője tortánál,mert egyből komoly rózsákat penderítettél a tortára.Ebből is látszik,hogy tehetséges vagy,és biztos vagyok benne,a második évben is fantasztikus tortákkal fogod meglepni az ismerőseidet,és általuk minket,blog olvasókat :)
    Kisfiadnak nagyon boldog 6. születésnapot.Kezdődik a kiskamasz kor.Gatyát felkötni.Tanácsért jöhetsz hozzám,ebben otthon vagyok (a nagyon 18 lesz).
    puszi
    Desszertke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Desszertke! Köszönöm kedves szavaidat, annyira rendes vagy, (Te is)! Az biztos, ha majd felmerül bennem, hogy nem csinálom tovább, ehhez a bejegyzéshez fogok visszajönni, és elolvasom a sok-sok bátorítást, önbizalom-növelést, amit TŐLETEK KAPOK!
      Ó, köszi a tanácsot előre is - már ami a Fiút illeti! (Lányok nevelésében nekem is van tapasztalatom, ők már "felnőttek", legalábbis papíron, hehe)
      Puszi!

      Törlés
  16. Szia M@rti
    Nagyon boldog blogszülinapot és tortamánia szülinapot:)))))) és a kisfiadnak is nagyon boldog szülinapot!!!!!
    Óriásit fejlődtél 1 év alatt, nagy gratula hozzá!
    Sajnos nem mindig jelenik meg nálam az aktuális bejegyzésed, nem tudom miért, de amikor látlak mindig igyekszek elmondani h mennyire tetszenek a tortáid. Ez a gomba ház is fantasztikus!!!!
    Ja és van nálam Neked valami:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Judóca! Már én is jártam úgy, hogy valakinek a postjai nem jelentek meg nálam az irányítópulton, de amikor újra bejelentkeznem nála, már megjavult :-)
      Köszi a díjat! Megtisztelő, hogy engem választottál egyiknek! ;-) Igyekszem én is eleget tenni... :-)

      Törlés
  17. Nohát, én lemaradtam volna? Vagy a net tréfált meg, mert mintha hagytam volna itt megjegyzést... vagy nem? Bár abban is arról szövegeltem, hogy szeretek a blogodra tévedni és ez a gombaházikó szó szerint mesés :) Le a kalappal - ha már kalapos gomba, hehe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, én is jártam így nem egyszer, hogy úgy hittem írtam valakinek, aztán talán mégsem... vagy csak a kódot hagytam le a végéről... már soha nem fog kiderülni.
      Köszi szépen! :-)

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...