2012. április 19.

Tojáslikőrös-tejszínes torta

Szerintetek normális az, ha valaki Húsvét utáni szerdán készíti el a család tojáslikőrös-tejszínes tortáját?! Mert én épp így jártam! Megint sikerült annyira túlvállalni magamat, hogy 3 nappal Húsvét után sikerült nekiállnom... ha már megvettem előre a tejfölt, amiből házi készítésű mascarponét csöpögtettem 3 napig, muszáj volt. (A szintén e célból vásárolt tojáslikőr ugyan elfogyott volna torta nélkül is)


26 cm-es tortaformába készítettem 5 tojásos kakaós piskótát, a krém pedig a következő volt:
5 tojássárgáját + 1 egész tojást cca. 10 dkg cukorral gőz fölött "csípősre" (a beledugott tiszta ujjad még nem ég meg) habosítottam, vaníliakivonatot is tettem bele, majd hűtés után hozzákevertem kb. 20-25 dkg mascarponét, előzőleg külön felvert tejszínhabot, és cca. 1,5-2 dl tojáslikőrt. Egy kis zselatinnal be is lehet biztosítani, ha túl lágy a krém. 
Lapokat kettévágtam, az alsót visszatettem a formába, ráöntöttem a krémet, rátettem a felső lapot, és a tetejét tojáslikőrös tejszínnel díszítettem.

Tavaly is volt egy hasonló tojáslikőrös tortám, nekem az jobban ízlett, de egy gyors szükségmegoldásnak ez is tökéletesen megfelelt!


4 megjegyzés:

  1. Persze, hogy normális!Biztos finom volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ezen felbuzdulva még Húsvét után egy héttel (vagyis épp ma) is készítettem egyet, egy narancsos-mascarponésat! :-)

      Törlés
  2. Áááá, ez tök normális:)) Nálunk a a Kifőztük miatt minden előrébb van, novemberben ette a család a bejglit, idén márciusban a húsvéti kekszeket, és húsvétra simán elfogyott mindkét likőr, ami az újságba készült.
    A férjem a Valentin napi szívkalácsot januárban kapta, de fotóztam már augusztusban a kertben tűző napon karácsonyi díszekkel a mézest a Kifőztük Karácsonyba:)))

    VálaszTörlés
  3. Hát ez jó! Megnyugodtam! :-)))
    Végülis nincs sehol megírva, hogy csak a napján ehetjük . . .
    Mindennek megvan az előnye. A tűző napon biztosan szebb képek születtek, mintha borús időben kaptad volna Őket lencsevégre!

    Legalább jövőre - ha valaki ilyesmi receptet keresne - időben megtalálja nálam, jó korán feltettem ide! :-)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...