2013. február 26.

George - bajkeverő majom

George, a bajkeverő majom

George cake
Szilvi semmit nem változott torták ötletelése terén az elmúlt évben. Lelkesen keres-kutat, és már eleve tudja, hogy mi a téma!

Tavaly anyukájának készítettem egy antik kávéscsésze-tortát, idén pedig George következett. Mármint ez nem anyukájának, hanem unokaöcsikéjének!

Persze most is volt számtalan variáció: George testtel, teljes egészében, George - csak fej, aztán megszületett ez a variáció; George (feje) a fák között.
 Kicsit 2D, kicsit 3D. Az orra, szemei, fülei, haja kiemelkednek a térből, a többi pedig "simán" domború.

Ami nem látszik a képen: jó nagy lett, majdnem 30 cm átmérőjű.

Jótanács: ne emlékezetből készítsünk ismert karaktereket, mert ha már akár a szemei máshová kerülnek, már nem is hasonlít az eredetire.
Ne sajnáljuk az időt kutatómunkára! (sok!)

10 megjegyzés:

  1. Jogos, jogos! Google képek az első, amit ilyenkor meg KELL tenni! Muszáj! Viszont a tiéd csúcs, nagyon jó! :)

    VálaszTörlés
  2. Fenomenális! :) A kisfiam is imádja ezt a mesét :) Annyira de annyira ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  3. Ez a mese a kedvencem, ha leülnek a gyerekek a mese-tv elé és ez megy, általában én is odaülök megnézni! Olyan aranyos ki sztorik vannak benne, szép figurák, semmi kapkodás és szuper mesélő-hang...:) Frenetikus a tortád, LIKE George! :)

    VálaszTörlés
  4. De ééédes! Emlékszel mit mondtam az egér tortánál? hát, hogy a majmi a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  5. Kedvenc mesénk, nagyon szeretjük! Aranyos lett és élethű!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon élethű lett, gratula! :)

    VálaszTörlés
  7. Fanni kislányom odáig volt érte,nagyon aranyos lett! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :-)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...