2013. június 2.

Fagyiszelet tortásítva

Gyerekkorom egyik kedvence. Teruskánál sokszor ettük, recept is Tőle származik (úgy a '80-as évek végéből). Most előkotortam receptesfüzetemből.



Tészta:
7 egész (nekem 8 kisebb) tojást 15 dkg cukorral jó keményre felverünk. 10 dkg darált diót, 2 evőkanál lisztet és 2 evőkanál zsemlemorzsát keverünk hozzá, tartalék lángon sütjük (nálam 175 fok, 40 perc, 28 cm átmérőjű tortaformában).

Krém:
3 dl tejet, 3 evőkanál lisztet, 4 tojás sárgáját sűrű krémmé főzzük (kerámialapos tűzhelyen főztem, így nem lett "főtt tojás" belőle). Ha kihűlt, hozzákeverjük a 25 dkg vajból és 20 dkg porcukorral kikevert krémet. 
Ezt a kihűlt tészta tetejére tesszük.

Hab:
4 tojás fehérjét 20 dkg cukorral gőz felett kemény habbá verjük, és a sárga krémre tesszük.

Tetejére:
Eredetileg csokireszeléket (csokidarát) ír a recept (abban az időben nem is nagyon volt más), de én most 1 dl tejszínből és 10 dkg 50%-os kakaótartalmú csokiból készítettem csokiganache-t, azzal öntöttem le.


5 megjegyzés:

  1. Micsoda jót tett a "tortásítás" ennek a klasszikusnak! Irtó guszták a képeid, összefut a nyál a számban....:-P

    VálaszTörlés
  2. Hmmm ez valami mennyei! :)

    VálaszTörlés
  3. Még a süti is szépséges tortává válik a kezed alatt!

    VálaszTörlés
  4. Na, ahogy a csoki csorog le róla, pontosan úgy csorog most az én nyálam is :D

    VálaszTörlés
  5. Csorog az enyem is, ha ragondolok! Gyorsan elfogyott! :-)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...