2013. június 25.

Macaron - tét nélkül sikerül!

Nem terveztem készíteni. Sütöttem valamit, azután ottfelejtettem a konyhapult sarkában a tojásfehérjét egy pohárban. 2 nap múlva megszagoltam (semmi szaga, még annyi sem, mint frissen!), és beugrott, hogy van itthon őrölt mandulám is. 

Gyorsan megnéztem a saját macaronos bejegyzéseimet, amiket már végigzongoráztam - kevesebb sikerrel, mint most - és megsütöttem a saját verziómat, a kevés tojásfehérjéhez mért, viszonylag arányosított adagban.

Hozzávalók:
80 g tojásfehérje
100 g őrölt, átszitált mandula (mint kiderült, kicsit sok volt)
180 g porcukor
30 g kristálycukor

Fehérjét kristálycukorral kemény habbá vertem (pici rózsaszín zselés ételfestékkel), majd hozzákevertem a mandulával kevert porcukor felét, először gyors mozdulatokkal, majd a másik felét is, óvatosabban. A szakirodalom szerint "lávaszerűen" kell lefolynia a keverőlapátról. Sütőpapírra kinyomkodtam habzsákból a felét, és miután láttam, hogy csúcsos maradt a tetejük, a következő adaghoz egy pici vizet kevertem.... és ez lett jóóó!!! Kb. 40 percig állni hagytam, hogy "bőrös" legyen a teteje, majd 160 fokon sütöttem 8-9 percig (5 perc után láttam már a talpukat!), majd 130 fokra visszavettem a hőfokot, fakanállal kitámasztottam az ajtaját, és további 5 percig sütöttem.

Kávés csokitrüffellel töltöttem őket. Kár, hogy kevés lett ebből a mennyiségből!

Mottó: csak lazán, és sikerülni fog! 

Macaron, kávés trüffellel töltve

6 megjegyzés:

  1. Nagggggyon helyesek lettek! Talppal, mindennel együtt, ahogy kell. :) Én is kezdek most már ráhangolódni a következő sütésre! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök,hogy sikerült kitesztelned ezt a receptet is, majd ez után készítem én is.
    Bevallom, csak egyszer próbálkoztam vele de soha többet, nekem nem jött be. Mind elfolyt, laposak lettek nagyon, de megettük...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek lettek! Lazán - átküldhetnél nekem is egyet az éteren át...;-DDD

    VálaszTörlés
  4. Még sohasem készítettem macaront mert sok rosszat hallottam róla... na nem az ízéről csak az elkészítési nehézségekről... így tologatom magam előtt, hogy majd, majd majd egyszer én is sütök ilyen finomságot :) Nagyon szépséges lett a te macaronod :)

    VálaszTörlés
  5. Micsoda makik! Eszméletlen szépek lettek, ügyi vagy! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Mindenkinek!
    Végre, sikerült!

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...