2011. április 8.

Ganache, trüffelkrém-változatok


Szívesen használom ezt a GANACHE krémet torták bevonására is és tölteléknek is. Elkészítését szinte mindenkinél más-más arányban találtam, ezért nem is emelnék ki senkit.
Én általában 1 dl forrpontig hevített tejszínhez  kb.10-15 dkg étcsokit szoktam keverni, majd lehűtöm felhasználásig. ezt eddig nem lehet elrontani - nekem legalább is nem sikerült eddig!
Minél tovább hűl, annál jobb vele dolgozni. Így is felhasználható külső bevonásra, mivel szép fénye van, de fel is lehet verni; (na, ezt el lehet már rontani, a tejszín könnyen vajjá köpülődik) ekkor több lesz belőle, és enyhén kivilágosodik. Dúsítani is lehet vaj vagy margarin (esetleg vajkrém, ami vaj és porcukor keveréke) hozzákeverésével, ez pedig már TRÜFFELKRÉM!


ez nem saját képem, forrás: net

Ugyanez elkészíthető fehércsokival is, de tapasztalataim alapján - a fehércsoki minőségétől függően - kicsit több kell bele, mint az étcsokis változatnál.

Ha pedig cukrot pirítunk, és abban forraljuk fel a tejszínt, majd a fehércsokit is ebben olvasztjuk fel, akkor nagyon-nagyon finom karamellkrémet kapunk!

Próbálkozzatok, fő a bátorság. Legközelebb a fehércsokis változatát kókuszreszelékkel fogom kipróbálni.

Fondant-bevonatos torták alá különösen ajánlom, mert nem ázik el tőle.

Recepteket kíváncsian ide várok a megjegyzéshez, linkkel együtt az elkészült sütikről-tortákról!


3 megjegyzés:

  1. Szia,
    Lehet bénán keresek, de sajnos sehol nem találom a fehércsokis karamell krém leírását, valamint a swiss meringue buttercream receptjét. Meg tudnád mutatni merre lelem őket? Nagyon köszönöm!
    Beha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló! Ezek szerint kár volt kiiktatnom a blogban történő keresés modulját... :-)
      Most ezt a bejegyzést kibővítettem a fehércsokis változattal.

      a SMB receptje pedig itt is van:

      http://izek-tortak-allatfajtak.blogspot.com/2011/05/kakaos-kremes-cupcake.html?utm_source=BP_recent

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm!!!! :-))

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...