Kürtőskalács

Mit szeretnél enni? c. kérdésemre legkisebb gyermekem válasza: semmit. Na, de mégis? Egyetlen ötlet jön mindig: palacsintát (nagyon ritkán: goffrit.) Most épp betegen fekszik az ágyon és visszakérdez: tudod mit, anya? (Igen, magamban már tudom, hogy palacsintát, de bármit megcsinálnék neki, csak egyen végre!) Nem várt új válasz érkezett: kürtőskalácsot! Na, jól feladta a gyerek a leckét; még életemben nem csináltam - megfelelő célszerszám hiányában, pedig már évtizedek óta fáj a fogam egy kis saját gyártású házi kürtősre. 1. ötlet: hol lehet ilyenkor egyáltalán kapni? (sehol a városban). 2. ötlet: ha a sütőm forgónyársára valami hengeres dolgot szerelek, talán meg lehet oldani. Sörös doboz? Az csak nyáron van itthon. Sodrófa? Az mindig. De olyan nagyságban, ami be is fér a sütőbe, csak 1 db van itthon. A hosszút meg nem akarom elfűrészelni. Be a kocsiba, Tesco, háztartási kellékek osztálya, újabb kisméretű sodrófa. (Itt halkan megjegyzem, hogy néztem a söröket is, de abból legalább 6 db kellett volna, úgyhogy egy ezresből nem úszom meg, a sodrófa meg csak 299 Ft volt, és azt lehet még újra hasznosítani. Igaz, a férjem az első ötletet jobban díjazta volna, sőt, gazdaságosabbnak, praktikusabbnak ítélte volna meg.)

Kürtőskalács (erdélyi lakodalmas sütemény) 

eredeti receptje egy régi szakácskönyvemből (Süteményeskönyv 1989.)

Hozzávalók: 

1 kg liszt

1 egész tojás és 3 tojássárgája

5 evőkanál porcukor

10 dkg vaj

3 dkg élesztő

8 dl tej

pici só.

Beszóráshoz cukor, kenéshez vaj.

Az anyagokból nagyon jól kidolgozott kelt tésztát készítettem, a megszokottnál keményebbet. (Élesztőt langyos cukros tejben felfuttattam, többivel összekevertem, be a kenyérsütőbe, ha már összeállt a tészta, a vajat olvasztva hozzácsurgattam, tovább dagasztottam) Kicsit kelesztettem még a gépben (ezalatt faparázzsal ellátjuk a tűzhelyet - ezt kihagytam). A tésztából kis adagot letéptem, deszkán ujjnyi vastag hengert sodortam belőle,

és megszakítás nélkül, csigavonalban hézagosan a megvajazott fára csavartam.

Megpróbáltam először két kisebb adagban feltekerni, hogy ne legyen olyan aránytalan, mivel a sodrófa elég vékonyka, de a többit már teljes hosszúságban tekertem, és úgy is jó volt.

 Kicsit meglapítgattam a sodrófán (úgy, mintha tésztát nyújtottam volna), ezáltal a hézagok eltűntek. 

 Megkentem olvasztott vajjal, belehentergettem cukorba, majd

beletettem egy akkora tepsibe, hogy csak a nyele lógott le.

Légkeveréses sütőben 170-180 'C körüli hőfokon sütöttem, amíg jó színe nem lett.

Ezek már az első kisült adagok fahéjas porcukrozás után.

 

Tanulság, tapasztalat, ötlet: 

1. az "ujjnyi vastag" relatív. Nem az én ujjamhoz kellett volna mérnem, mert kissé laposak - ezáltal szárazak lettek az első kalácsok. 

2. Nem  volt túl jó ötlet a kristálycukorba forgatás, mert nem olvadt meg és nem karamellizálódott rá a cukor, úgy mint a strandi példányokon. 

3. Pár alkalommal meg kellett forgatnom őket, mert a tepsi nem engedi alulról rendesen sülni, hiába a légkeverés.

4. Legközelebb sütés előtt porcukorba forgatom.

5. A támasztékul szolgáló tepsibe az utolsó adagnál öntöttem vizet, mert már kezdett barnulni (mármint a tepsi), így nem is lett olyan száraz a kalács.

6. Legközelebb akkor csinálom, amikor nem lesz itthon senki, mert a jól sikerült adagokat nem tudtam lefényképezni, mivel a család lecsapott rá, és kitépte a kezemből, amint kiszedtem a sütőből. 

 Végeremény: már biztos, hogy máskor is fogok csinálni, mert nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik!