2011. május 11.

Gyros házi pitában

Házi gyros - házi pitában
 
Házi pita hozzávalói:
  • 50 dkg liszt
  • 3,5 dl langyos víz
  • 3 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál só
  • 2 evőkanál olívaolaj
Kis langyos-cukros vízben elkevertem az élesztőt, felfuttattam, a többi hozzávalóval együtt jól kidolgoztam, kelesztettem, egyenlő, kb. kisebb zsemle-nagyságú darabkákra vágtam, újra pihi, majd tányér segítségével kilapítottam őket. A közepüket nem szabad megnyomni, mert nem lesz "zsebük".

Forró, 240 'C fokos sütőben 4-4 percig sütöttem mindkét oldalukon. Kb. 10-12 db lesz ebből a mennyiségből. Beletettem egy tálba, konyharuhával letakartam őket, hogy kicsit megpuhuljanak


Házi gyros-hús hozzávalói:
  • Csíkokra vágott csirkemell-filé 15-20 percre bepácolva az alábbi keverékkel: 
  • 1/2 dl olajban elkevert:
    • bors
    • koriander
    • kurkuma
    • cayenne bors
    • oregano 
    • (most ezek voltak itthon, de jó bele még pl. a rozmaring is).
Kisütöttem, de ekkor már nem öntöttem alá olajat.


Zöldségek keveréke a gyroshoz:
  • Káposzta legyalulva 
  • Lilahagyma
  • Paradicsom

Öntet (ami nem igazán öntet, de ezzel "öntjük le"):

  • 1 uborka lereszelve, (sózás, állás, kicsavarás) és belekeverve 
  • 1 nagy doboz natúr joghurtba, amibe előzőleg 
  • 1-2 gerezd fokhagymát nyomtam.


A pitát felhasítom késsel, megtömöm hússal, majd jöhet bele a zöldség és az öntet.

A pita és az "öntet" sajnos minden belevalót eltakar, ezért nem tudtam rendesen fényképezni, úgyhogy mindenki képzeletére van bízva a dolog. Ízre ott volt nagyon!

1 megjegyzés:

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...