2011. október 21.

Díj a szakmától és díj olvasóimtól


Megtévesztő lehet a cím, nem vagyok "szakmabeli", vagyis nem tanultam cukrászatot soha. Csak szeretem. Az édességszeretetem pedig összefonódott a barkácsolok-szögelek-kalapácsolok-díszítek-ragasztok-varrok, vagyis mindenféle kézműves cselekményeim szeretetével, ami immáron 7 hónapja a tortadíszítésben nyilvánul meg.

Ezt a díjat Lenke és Némó online minitorta versenyére benevezett alábbi minitortámért kaptam (a részletes leírását egy másik bejegyzésemben elolvashatod, ITT) Az oklevelet most kaptam meg érte, az érem pedig ezután érkezik. Köszönöm a T. Zsűrinek!


Ez már  második díjam volt, az előzőért, lánykám szülinapi tortájáért "diplomát" kaptam (jóóól van na, egy kicsit fényezem magam, mivel életemben nem sok díjat kaptam, talán egyszer tófutásért. Bár ha belegondolok, szaktanári dícséretem is volt, amikor fél évig csak fiú-gyakszit tanultunk általánosban, és pléhlemezkéből kellett dobozkát hajtogatni, meg fából szekérfélét fűrészelni-szögelni. Nah, azt nagyon szerettem! Tehát vissza tudom vezetni a gyökerekig ezt a mániámat) :-)

Tortafüggő Marisz lepett meg ezzel a "sokoldalú blogger" díjjal pár hete, amit nagyon köszönök Neki!


Ezt pedig Gabitól, a Homoktorta nevű blog tulajdonosától kaptam, idézem:
"M@rtinak, az Ízek, torták és más állatfajták  című szórakoztató blog tulajdonosának. Nála nem csak torták vannak, hanem sok-sok fincsi süti (volt szerencsém kóstolni is), na meg a vidám, mókás történetei, imádom!"
 Köszi, Gabci! (hihi, "szórakoztató blog")


Következő díjam pedig Katucitól kaptam a "Bevállalom-díj" kiötléséért, és humoromért.


Úgy látom, érdemes "küzdenem", mert minden tulajdonságomért kapok valakitől díjat, nem csak a tortáimért, hanem "magamért" is. 

Köszönöm Lányok, ez is óriási elismerés!

A díjakat küldeném minden Kedves Olvasómnak, név szerint nem továbbítanám, mert már szerintem mindenkinél járt. 

Köszöntöm az újakat, örülök, hogy olvasnak!

13 megjegyzés:

  1. Gratulálok a díjakhoz, valóban szórakoztató a blogod! :) Az én sushis oklevelem még mindig nem érkezett meg és az érmet is hiába várom tavaszig :( Legközelebb inkább a webcukrászon indulok azt hiszem.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Tejszínhab! Én is gratulálok (többedszer) a sushidhoz! Én is tegnap kaptam meg, kitartás! Nagyon sok volt a nevező, gondolom sokáig tart az adminisztrálás. :-)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok ezekhez a szép díjaidhoz! Külön gratulálok az oklevélhez amit megérdemelten kaptál(akár ezüstöt is kaphattál volna) mert csodálatos a tortád ! Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok az oklevélhez is, meg a díjakhoz is:) Megérdemelted, gyönyörűek a tortáid, igazi őstehetség vagy:)

    VálaszTörlés
  5. Szívből gratulálok a díjakhoz, mert maximálisan megérdemled!:)

    VálaszTörlés
  6. Jajjj, Csajok! Ezek a dicséretek is felérnek egy-egy díjjal. Köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  7. M@rti! Veled örülök az elismeréseidnek! Mindre rászolgáltál.

    VálaszTörlés
  8. GRATULÁLOK! MEGÉRDEMLED! Gyönyörűek a torták, bírom a humorod és kell ennél több! Ne hagyd abba! :D

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok ! :)
    Szeretek itt időzni.Az angry birds tortád most a nagy kedvencem :)))

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok! Megérdemled az oklevelet és a díjakat is! :))

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok a sok szép díjhoz!

    VálaszTörlés
  12. Szívből gratulálok! Megérdemelt! :)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...