2012. május 8.

Körtés-túrótorta Zila-formában, leválasztóspray nélkül

Pár hete jártam Zila tortaforma-bemutatón, és csak egy hajszálnyi (ill. egy üres pénztárcányi) választott el attól, hogy megvegyem a 12 szeleteset. Azért így is maradt esélyem a kipróbálásra, igaz, a sikerre szintén hajszálnyi esélyem volt, ugyanis a kölcsönkapott formához nem volt leválasztó-spray-m (na, meg oktató CD-m sem). 

Honlapjukon kutakodva találtam az alábbi receptet, és kis változtatásokkal személyre szabtam:

 

Túrókrém


A kihűlt besamel alapot, a túrót, a citrom levét és héját robotgéppel alaposan keverjük ki. Adjuk hozzá a tejszínhab ¼ részét, a zselatint és az olvasztott fehércsokoládét, ezeket az összetevőket gyors mozdulatokkal, egy habverő segítségével keverjük el, majd a maradék tejszínhabot óvatosan keverjük bele. Töltsük a krémet, a kifújt (!) Zila Tortaformába. Alaposan oszlassuk el és tömörítsük ütögetéses módszerrel. Zárjuk le egy kakaós piskótalappal és egy éjszakára tegyük mélyhűtőbe.

Én fehércsokit nem tettem bele.

 

Besamel alap


A kukoricakeményítőt egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. A többi tejet a vaníliával felforraljuk és a keményítős oldattal besűrítjük. A gázról levéve belekeverjük a cukrot és a vajat.

Itt kicsit megakadtam, hogy mitől "besamel" a pudingos alap, de biztosan így hívják hivatalosan.
Ebből épp 300 g lett, ami a túrókrémhez szükséges.

 

Kakaós piskótalap


A sütőlemezre sütőpapírt helyezünk, és arra tesszük az 1 cm magas sütőkarikát.
A kakaóport és a lisztet összeszitáljuk. A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjét a cukorral nem túl kemény habbá verjük, óvatosan belekeverjük a tojássárgáját, végül a kakaóporos lisztet apránként beleforgatjuk. Az előkészített tortakarikába (vagy a tortakeretbe a 8-as, 25-ös és a rombusz forma esetén) egyenletesen belesimítjuk. Előmelegített, 210°C-os sütőben 12-13 perc alatt készre sütjük. 

Egyszóval elkészítettem Nikim ballagására, mivel a család nem kér már a bevonatos tortáimból, és egyébként is valami könnyű gyümölcsösre vágytunk. A kívánság konkrétan körtés volt (lett volna), de mivel nem kaptam körtét a közeli boltban, vettem egy üveg körtebefőttet. 
Kár volt. 
Kinézetre uborkának látszott (meg ízre is, csak nem volt elég savanyú). Azt turmixoltam össze, Még így is íztelen volt, ezért tettem bele egy kis aromát. 
Nem lett jobb. 
Épp ezért már nem is főztem hozzá csokiöntetet, hanem a bolti karamellással díszítettem csak.

Tanulság:
Nem ment el a kedvem attól, hogy legközelebb is kipróbáljam (és talán vegyek majd egyszer egy ilyen formát), csak kell hozzá a spray, és persze megfelelő alapanyagok!
Kivételesen ne a külsőt nézzétek (meg ne is a körtetölteléket, bár az ízét nem érzitek) inkább csak azt értékeljétek, hogy egy tapasztalatot megosztottam Veletek, és így az én káromon is megtanulhattátok a leckét! ; - )

Azért félve megmutatom, mármint a maradványait, amit sikerült kibányásznom a formából:





6 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy leírtad a tapasztalataidat, ée is szeretnék sütni egy ilyet, kaptam egy ilyen formát!!
    A bemutatón mit láttál, mi tetszett meg?Jó lenn, ha megírnád!
    Sajnos én nem tudok elmenni?
    Marika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marika! Az első sorban lévő linkre kattintva elolvashatod erről szóló bejegyzésemet.
      A látvány tetszik, amilyen sütiket létrehoznak belőle, és ahogy Farkas Vili elkészíti, totálisan egyszerűnek tűnik az egész (persze kell hozzá gyakorlat).
      Szerintem többféle recept kipróbálásával biztos a siker, lesz olyan, ami beválik, és kedvenc lesz!

      Törlés
  2. Márti, nekem van formaleválasztóm, de ha véletlen vastagabban fújom, gusztustalan zsiradék marad a tortán. Az oktató rész az én cd-mról is hiányzik, helyette egy seggnyalós, ostoba teleshop majmolós és színvonalú videó van. Szerintem nem éri meg az árát, nem azt mondom, hogy nem szeretem, mert szoktam használni, szeretem is, de feleannyi pénzt sem ér, mint amennyiért adják. Ráadásul vannak olyan sütik, amik szinte szeletelhetetlenek lesznek, mert elég vékonyak az elválasztó részek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Katucibaba! :-)
      Örülök, hogy megosztottad a tapasztalataidat. Igazán az tud róla nyilatkozni, aki már többször kipróbálta.
      (Igen, ha fele ennyibe kerülne talán én is beruháznék rá...)

      (Láttam FB-n, hogy K&H-nál vagy, én is ott voltam 13 évig... hjah, rokonterületen vagyunk most is...) :-)))

      Törlés
  3. Olvasztott vaj, és nem kell drága leválasztóspray, ennyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam rá én is, de azt hittem, hogy ez a zselatinos massza könnyebben ki fog jönni belőle kenés nélkül is. Meg nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet esztétikailag, ha ezen a túrós masszán megdermed a vaj. A választ Katuci meg is adta; ha több a zsiradék, gusztustalanul néz ki.

      Szerintem, ha piskóta-szerűséget sütöttem volna benne, akkor lett volna jó az olvasztott vaj.
      Majd kipróbálom! :-)

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...