2013. január 31.

Csokoládés pöfeteg

Csokoládés pöfeteg

Régóta "várólistán" volt nálam ez a csokis pöfeteg. Az enyémek ugyan nem lettek túl pöfetegek; kissé ellapultak, de így is teljes lelkesedéssel ettük. Talán az lehetett a gond, hogy nem gömböcöknek hagytam, hanem egy kicsit meglapítottam Őket.
Még egy gondom lett a külcsínt illetően: nem lettek elég repedezettek-porcukrosak. Pedig jól belehempergettem, volt amit még külön meg is szórtam porcukorral, mégsem lettek szép fehérek.


A receptet most épp Tücsökbogárnál találtam, de már nagyon sok helyen fel lehet fedezni. (Részlet: Tőle!)
"Hozzávalók:
15 dkg étcsokoládé
10 csepp narancsolaj (100%-os tisztaságú, de akár el is hagyható)
12 dkg liszt
3 dkg kakaó
1 teáskanál sütőpor
csipet só
8 dkg vaj
7,5 dkg barna cukor
7,5 dkg cukor
1 db tojás
2 evőkanál tej
A forgatáshoz:
5dkg cukor
5 dkg porcukor

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd visszahűtjük. A lisztet, kakaót, sütőport és a csipet sót összekeverjük.A vajat a cukrokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk az egész tojást. Tovább keverjük, amikor egyenletessé válik a massza, akkor hozzákeverjük az olvasztott csokoládét. Beleforgatjuk a lisztes keveréket és a tejet. Simára keverjük. A tésztánk ekkor még nagyon lágy. Háztartási fóliába csomagoljuk és 2 órára (de még jobb, ha egy egész éjszakára hűtőbe tesszük).

Amikor kivesszük 24 részre osztjuk. Gömböket formálunk belőlük (ez a "piszkos munka" , de a gyerekek például nagyon élvezik). Először a kristálycukorban forgatjuk meg őket, majd jó alaposan a porcukorban.

A porcukorral ne spóroljunk :)! Sütőpapíros lemezre rakosgatjuk , végül 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük.

A sütés alatt ilyen szép kirepedezett pöfetegekké válnak. A sütés befejeztével, még egy ici-picit lágy a belseje, ahogy hűl szép lassan megszilárdul, de még akkor sem válik majd keménnyé. Jól záródó dobozban 1 hétig tárolható."
Biztosan sütök még máskor is!!!

Csokoládés pöfeteg
(egymásrapakolós-madzaggalösszekötős) :-)




8 megjegyzés:

  1. Szeretős, sokszorcsinálós! :) Az egymásrapakolós-szépszalaggalösszekötős képet zsigerből utálós! :D Nagyon fincsinek kinéző! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp ezért fricskábólfeltevős!
      Szépenmegköszönős! :-)

      Törlés
  2. És mindezek mellett, milyenügyesenfényképezős:)))

    VálaszTörlés
  3. M@rti, jól ráéreztél, hogy azért nem lettek eléggé gömböcök meg repedezettek, mert meglapogattad őket.
    De nagyon jó fotókat készítettél, és az a lényeg, hogy finomak voltak!

    VálaszTörlés
  4. Valami mennyei! Nem beszélve arról ahogy "tálalod" szuper fotók :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen! Szerencsém volt, mert a jó fotóhoz kedvezőek voltak a fényviszonyok.

    VálaszTörlés
  6. Szia! A pöffeteget én is már sokszor megcsináltam, teljesen gömbölyű labda formába tettem a sütőbe, mégis elterült, ahogy a tiéd. Viszont azért nem lesz a teteje annyira repedezett, mert nem elég meleg a sütőd. Próbáld erősebbre venni a sütődet és szép repedezett lesz a teteje.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet! Már tervezem a citromos változatát is, de szerintem ez is fog még terítékre kerülni! :-)

      Törlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...